Barion Pixel

A nyáron talán nem annyira kulcskérdés, hogyan legyen hidratált a bőrünk, sokkal nehezebben tud kiszáradni a bőr. De amint bejön a fűtési szezon, a kinti hideg és a benti száraz levegő együttesen erős bőrszárazságot tud eredményezni. Ahogy megjönnek a hidegebb idők, egyre inkább kérdezitek, hogy milyen hidratálókrémet ajánlok, mert nem találjátok az igazit. Ám a hiba nagyon gyakran nem a hidratálókrémben van, hanem a bőrápolási rutinotokban, vagy éppen a környezetetekben, erről fogok Nektek most írni.

Vízhiányos vs. száraz bőr

Első lépésben fontos, hogy megértsük, hogy a vízhiány és a száraz bőr nem teljesen ugyanaz. Egy zsíros, olajosan csillogó bőr is tud vízhiányos lenni, ez általában úgy nyilvánul meg, hogy bár a bőr olajosan fénylik, mégis feszül, húzódik, rosszabb esetben hámlik is.
A száraz bőr faggyúhiányos is, de emellett vízhiányos is, itt a kettő kéz a kézben jár. Ilyenkor a bőr fénytelen, fakó, és gyakran érdes is. Ebben az esetben fontos, hogy amellett, hogy pótoljuk a vízhiányt, zsírokat, olajokat tartalmazó krémet is használjunk.


Miért nem használ egy hidratáló sem?

Nagyon sokszor kapok olyan levelet/kérdést, hogy bármilyen –jó esetben akár szép összetevőlistás- hidratálókrémet is használtok, akkor sem hidratál megfelelően. Van, akinek utána is feszül a bőre, mégis zsírosan csillog, más meg a fakó, fáradt és húzódó bőrével küszködik, akármilyen hidratálókrémet is próbál. A bőr hidratálását nagy hiba egyetlen krémre bízni, és nagyon sok mindenre oda kell figyelni, hogy megfelelően hidratálttá váljon és az is maradjon. Ha egy hidratálókrém sem használ, az alábbi okokra gyanakodhattok.

1. Nem használtok fényvédőt az év 365 napján.

A fényvédelem nagyon fontos, mert ha nem figyeltek rá, akkor komoly napkárt szenved a bőrötök, megsérül a barrier repair réteg, és persze, hogy nem tudja bent tartani a vizet. Mivel UVA sugárzás ér minket télen is, a felhőkön, üvegen át, erre egész évben kell figyelni. Rengeteg cikk van a fényvédelemről, jobb felső sarokban a kereső. 🙂

2. Nem használtok hámlasztókat vagy retinoidokat legalább ősztől-tavaszig

Nagyon sokan nem használtok semmit, ami hatékonyan szabadítana meg az elhalt hámsejtektől, és így a bőrötök olyan, mint a rinocéroszé. Megvastagodott, elszarusodott, érdes, és gyakorta cafatokban hámlik is. (Persze vannak fokozatok azért.) Szerencsétlen bőr ilyenkor fel sem tudja rendesen szívni a krémet, és a hatóanyagok is sokkal nehezebben jutnak be. Az arcradír mikrosérüléseket okozhat a bőrön, ráadásul nem is elég hatékony, így ezt senkinek sem szoktam ajánlani. De mi van helyette?
Enzimes peeling: nagyon gyengéd ám mégis hatékony megoldás. A Tindigo Soft&Silky enzimes peeling leoldja az elhalt hámsejtekt, kíméletes, terhesség és szoptatás alatt is használható.
Kémiai hámlasztó. a Tindigo Great&Powerful kémiai hámlasztó erős, kifejezetten érdes, ellenálló bőrre ajánlott. Akár már egyetlen alkalomtól is sokkal puhább lehet a bőr.
Retinol: a retionl a hámsejtek osztódását szabályozza, és ezáltal nem engedi megvastagodni a bőrt. Ráadásul kiváló anti-aging! A Tindigo Smooth&Glow 0,5% retinol olajszérum száraz bőrre ajánlott, a Tindigo Flawless&Magical 0,5% retinol mitesszeres, kombinált, zsíros bőrre, a Tindigo Tight&Timeless 1% retinol lotion pedig testre vagy ellenálló, problémás arcbőrre.

3. Nem jól választotok hidratálót

A növényi olajokat tartalmazó szérumokat, mint a Tindigo Rich&Cozy olajszérum vagy a Tindigo Smooth&Glow olajszérum segítik a bőr egészséges hidrofil lipidjének a működését, így a bőr könnyebben tudja majd bent tartani a vizet. Emellett érdemes száraz bőrre zsírosabb, zsírosabb bőrre pedig könnyebb lotion állagú vizes és zsíros részt egyaránt tartalmazó emulziós krémet, (ezek a hidratáló krémek,) melyek ne tartalmazzanak szárító alkoholokat és illatanyagokat. A két Tindigo hidratáló eleget tesz ezeknek a feltételeknek, és bőrazonos lipidekkel segítenek a bőr egészséges barrierjének helyreállításában. A Tindigo Butter Queen sheavajas hidratálónkat leginkább száraz bőrre, a könnyed Tindigo Hydro Queen hidratálónkat pedig kombinált és zsíros bőrre ajánljuk.

3. Szétszárítjátok a bőrt a (smink)lemosással

A habzó arclemosók nagyon-nagyon ki tudják szárítani a bőrt. Ha zsíros a bőrötök, érdemes géles lemosót választani, ami szulfátmentes, és amennyire csak lehet, kíméletesen szedi le a sminket. De akinek olyan „határeset” a bőre, annak érdemes lehet télre áttérni az olajos sminklemosásra, vagy a lemosó tejre. (Én nyáron géles lemosókat használok, ősszel pedig váltok az olajos lemosásra.) Aki száraz bőrű, remélem, csak lemosó tejet vagy sminklemosó balzsamot, olajat választ. Itt találtok segítséget géles lemosó választásához.

4. Szétszárítjátok a bőrt rossz kozmetikumokkal

A drogériás termékekben nagyon-nagyon gyakran h fdsaemzseg a denat. alkohol. Ezt hidratálókrémekbe is előszeretettel teszik, a drogériás „pattanástalanító” (és egyébként semmire nem jó) kozmetikumokba szinte mindig kerül. Rendkívül rossz hatással van a bőrre, még ha átmenetileg hidratáltnak is érzed egy denat. alkoholos hidratáló után az arcodat, hosszú-távon akkor is nagyon kiszárít. Itt írtam egy cikket a denat. alkoholról.

5. Pattanásellenes szereket használsz

Sajnos a legjobb akné-ellenes hatóanyagok is nagyon kiszáríthatják a bőrt. Erre legjobb példa a benzoyl-peroxid, melyet nálunk az Akneroxid tartalmaz 5 vagy 10%-ban. Tényleg legyalulja a ragyákat, de nagyon-nagyon kiszárítja a bőrt. A zsíros bőrűek erre nincsenek felkészülve, és félnek is tőle, hogy a krémtől ragyák lesznek, de nem a krémtől lesznek ragyák, hanem a rossz krémektől, szóval csak jól kell választani, és akkor okés lesz. Akneroxid (vagy más erős, leginkább vényköteles aknéellenes kezelő) mellé kell egy jó hidratálókrém is.

6. Nagyon száraz a levegő

Prózai, de annál gyakoribb ok, ami ekcémásoknak, száraz bőrűeknek sok gondot tud okozni. A fűtési szezonban nagyon száraz lesz a levegő, érdemes párologtatni.

7. Forró fürdő

A forró fürdő is nagyon kiszárítja a bőrt, éppen ezért nem jó ötlet forró vízzel mosakodni. (Az egyetlen bőrápolási bűnöm ősszel-télen a hosszú, forró zuhany tetőtől-talpig, és ez bizony nem tesz jót a bőrnek… Legalább Ti szokjatok le róla! 😀 )

Ha betartjátok a fentieket, és hozzá még szép összetevőlistás kozmetikumokat is használtok, akkor a hidratált, pihe-puha bőr garantált. 🙂

További szép bőrt,
Tindigo vagyis Ildi

Ti odafigyeltek a fentiekre? Van kedvenc hidratálótok?