Barion Pixel

A WHO (World Health Organization) szerint a növényi termékek is veszélyt jelenthetnek az emberekre.

A WHO tesztelt számos alternatív növényi medicinát, és megállapította, hogy a termékek 59%-a szennyezett. (Vagy valamilyen más növényi fajt, vagy valamilyen más töltőanyagok találtak, aminek nem kellett volna ott lennie.) Továbbá a növényi anyagok közül sok mérgező (toxikus) volt, vagy valamamilyen mellékhatást okozott. Ennek kapcsán Perry Romanski, az egyik kedvenc kozmetikai vegyészem írt itt. Nyilvánvaló tehát, hogy csak azért, mert ezek a termékek “természetesek, nem jelenti azt, hogy biztonságosak. Ahogy a gyógynövény készítményeknél is előfordult, hogy szennyezettek voltak, sajnos ugyanígy előfordulhat egy kozmetikumnál is.


Persze az sem igaz, hogy ha valami szintetikus, akkor az tutira tiszta. A kőolaj tisztítás nélkül tartalmaz karcinogén összetevőket, de a megfelelő finomítással teljesen el lehet távolítani. A megfelelően finomított vazelin nagyon biztonságos, de ehhez előbb, ahogy írtam, rendkívül jól meg kellett tisztítani.

Arra is elég gondolni, hogy a természetben mennyi mérgező anyag van, pl. a gyilkos galóca, de számtalan más gombafaj is ilyen, és mérgező a pipacs, a bürök, a kikerics, a kökörcsin stb.

Így már egész jól látszik, hogy csak  azért, mert valami természetes, még nem lesz jobb, mint egy vegyi anyag, sem fordítva. Sőt, aki rendszeresen olvas, az tudja, hogy ha nem is mérgező, de irritáló növényi összetevőket, pl. növényi illóolajokat és növényi eredetű illatanyagokat rendszeresen tesznek a natúr és bio kozmetikumokba is.

Tényleg bio a biokozmetikum?

Érdekes kérdés az is, hogy vajon egy természetes összetételű kozmetikum hogyan lehet bio, és vajon tényleg jobb-e. Triviális kérdésnek tűnik, de képzeljétek el, hogy nincs jogi szabályozás a bio kozmetikumok minősítésére! Kis hazánkban a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. minősíti a biokozmetikumokat az alábbiak szerint:

  • …termék x %-a ökológiai eredetű” jelölés csak akkor alkalmazható, ha a terméket alkotó összetevők legalább 70%-a ellenőrzött, tanúsított ökológiai gazdálkodásból származik, és persze az előírásrendszer összes többi szabályát betartották.
  • Amennyiben az ökológiai eredetű alkotók aránya meghaladja a 95%-ot, akkor jelölhető a termék “ökológiai vagy bio kozmetikumnak”, vagyis akkor a nevében szerepelhet, hogy “bio”, például “bioarckrém”, vagy “biomasszázsolaj” stb.

De láttam már én több olyan natúrnak minősített terméket, amiben kőolaj volt (na nem mintha kőolaj parám lenne, de egy natúrba ne legyen már), a Yamuna igazán jó példa rá. Elvileg natúr kozmetikum, ezzel a szlogennel: „A természetnek mindenre van megoldása”, valamint „professzionális arcápolás természetes hatóanyagokkal”. Itt meg egy igazán elrettentő és szörnyű termék: http://kremmania.hu/kremek/yamuna-fertotlenito-hatasu-akne-krem, paraffinnal, cetearath 20-12 vel, és egy kis triclosannal. Szupi. Kenje a sebes pattis bőrére, akinek két anyja van. 😉 (Látom, kiről írok a legközelebb márkanézőben…) Minden masszázsolajuk is paraffin alapú. Igazából nehezen hiszem el, hogy tényleg kaptak natúr minősítést, próbáltam rendesen utánanézni a neten, nem jöttem rá, hogy valóban van ilyen minősítésük, vagy így próbálnak meg kinézni. De az is tuti, hogy semmilyen szabályozás nincs arra, hogy valaki natúrnak álcázza tüntesse fel az amúgy egyáltalán nem natúr cuccát.

Ezt írja erről a Ködpiszkáló blog egyik szerzője: „A biokozmetikumok kategóriája megfelelő, transzparens ellenőrzési rendszer (és ez alatt az “oda nem illő” összetevőket, szermaradványokat kimutatni képes laboranalitikát értek) hiányában nem több, mint egy szép pántlikával ellátott csomag, amelynek a tartalma ismeretlen…” 

Ehhez még annyit fűznék hozzá, hogy a natúrkozmetikumokra vonatkozóan sincs…

Sajnos ez nálunk valóban így van. A teljes magyar nyelvű fantasztikusan jó cikkhez, melyben a szerző leírja az egésszel a problémát, sokkal részletesebben, mint én most, kattints ide, érdemes. Lehet kérdezni is tőlük, mindenre válaszolnak, ahogy én látom. 🙂 A cikk ugyan másfél éves, de rákérdeztem, és azóta sem kaptak választ a kritikus kérdéseikre, mint pl.: Vizsgálják-e rutinszerűen (laboratóriumban) ezen biokozmetikumok összetételét? Foglalkozik-e valamilyen szervezet például a növényvédőszerek maradványainak kimutatásával a kozmetikumokból? De vannak még érdekes és elgondolkoztató kérdések, nem tudok mást mondani, mint hogy olvassátok el mindenképpen! 🙂 Aztán ne felejtsetek el visszajönni hozzám. 😉

Addig is hagyjatok fel a kemofóbiával, nincs értelme a vegyi anyagoktól félni, viszont igenis utána kell járni, mit kenünk magunkra!

Aki most olvasna először, fontos, hogy tudja: én nem vagyok sem natúr-ellenző, sem natúrpárti. Azt gondolom, hogy tudatosan érdemes vásárolni, és akár natúrt, akár nem natúrt veszünk, érdemes utánajárni, mit is kenünk a fejünkre. Önmagában attól, hogy valami bio, vagy natúr, nem lesz se nem jó, se nem rossz.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot! 🙂 :) Ha még nem csatlakoztál FB szépségbirodalmamhoz, itt megteheted! :)Kövess a bloglovinon is, most már tudod, mi az. 🙂 Kattints a gombra! :) Follow on Bloglovin

Ölelés és csóközön, MsTindigo, a gyönyörű bőr szakértője

Ti szívesebben vesztek natúr és bio termékeket?