A wikipédia szerint az ekcéma a bőr krónikus, gyulladásos, az immunműködés egyensúlyának zavara miatt kialakuló betegsége. Jellemző tünetei a száraz, erősen viszkető bőr, amely a folytonos dörzsölés és vakarás miatt megvastagszik, a ráncok mentén és a bőrhajlatokban kisebesedik; a végtagokon a leggyakoribb. Rendszerint hullámokban jelentkezik: a beteg bőrfelület állapota egy időre jelentősen javul, majd időnként kiújul és fellángol.

Az ekcéma típusai

Az ekcémának több típusai is van.

1. Kontakt ekcéma (kontakt dermatitis)

Ilyenkor az ekcémát a bőrrel kontaktba lévő anyag okozza, vagyis hozzáér valami a bőrhöz, amire a bőr egyfajta allergiával, ekcémával reagál. Rengeteg dolog okozhat ilyet, pl. vegyszerek, rengeteg kozmetikum alapanyag, ill. fémek. Ha sikerül beazonosítani az allergén anyagot, akkor megelőzhető könnyedén, csupán kerülni kell azon anyaggal való érintkezést. Sajnos nem mindig egyszerű rájönni, mi az, de azért rá lehet. Mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni vele. Nekem eddig 3 anyagra állapítottak meg allergiát, 2 fémallergiát, és egy illatanyagot. Valamint kiderült, hogy a fluorra-érzékeny is vagyok. Így, hogy tudom, mire kell figyelnem, már könnyű a helyzetem. 🙂 Szerintem még ez a legjobb, kicsit olyan, mint az ételérzékenység (laktózérzékeny is vagyok), ha nem eszed az allergiát okozó ételt, nincs probléma, így egy ilyen problémával egészen könnyen együtt lehet élni.

2. Atópiás dermatitis (ekcéma):

Ez az, amit általában a köznyelv ért ekcéma alatt. Magasabb az ekcéma aránya a szénanáthás emberek körében, mert az ő szervezetükben az átlagosnál magasabb a hisztamin szint. Ez a típus gyakran csecsemőkorban kezdődik, és leginkább az arc, könyök, csukló, térdhajlat, nyak területeit érinti. Sok gyerek úgymond kinövi, de másoknál a betegség fiatal felnőttkorban, a tinédzserkor végével visszatér.

3. Egyéb ekcémák

Számos más típusa is van az ekcémának, seborrheás ekcéma, nummuláris ekcéma, sztázis ekcéma, visszeres ekcéma, kézekcéma. Egy másik cikkben még lesz szó róla, de ezek viszonylag ritkábbak.

Az ekcéma kezelése

Az ekcémás bőr kezelésében van tapasztalatom, mert a párom kézfeje nagyon csúnyán ekcémás volt. Így szokás szerint nagyon-nagyon utánajártam, mit lehet tenni. Sajnos ez nem egy olyan betegség, amiből garantáltan és végérvényesen meg lehet gyógyulni, de odafigyeléssel tünetmentessé lehet tenni.

Az ekcémás bőr mindig érzékeny, ilyenkor minden irritáló dolgot érdemes kiiktatni. Gyanítom, hogy páromnál is az okozta az újbóli romlást, hogy a munkahelyén a közös (nem valami bőrbarát) folyékony szappant használta, és mivel szereti az illatos tusfürdőket, így miután meggyógyult a keze, ismét elkezdett illatos tusikat venni magának. Egyébként relatív sokáig, másfél évig teljesen tünetmentes volt most.

Mit tehetsz?

1. Dobj ki minden irritáló anyagot!

Ne érintkezzen a bőröd semmilyen irritáló anyaggal!
Takarításhoz, mosogatáshoz húzz gumikesztyűt! Ne érintkezzen a kezed se vegyszerekkel. Latex allergia esetén válassz latexmentes gumikesztyűt, gyógyszertárban lehet kapni, vagy rendes gumikesztyű alá húzz egy pamut cérnakesztyűt is.
Dobj ki minden illatosított terméket, és alkoholt tartalmazó terméket, akkor is, ha natúrkozmetikum, vagy rá van írva, hogy sensitive. Válassz magadnak kímélő termékeket, ebben a cikkben találsz ehhez segítséget.
Ez az első lépés nagyon-nagyon fontos! Hiába veszel mindenféle ekcémára való csodaszert, ha közben egyfolytában irritáló anyagok tömkelegét zúdítod a bőrödre!!! A munkahelyedre is vigyél be magadnak nagyon-nagyon kímélő kézmosót!
Ezt a lépést nem lehet kihagyni!
Jó ötlet ezen felül a mosószert is lecserélni mosódióra, és az öblítőt sima háztartási vagy almaecetre. Nyugi, nem lesz tőle ecetszag. A parfümös termékeket is kerülni kell, szóval ne tegyél illóolajat vagy mosóparfümöt se a mosógépbe. A ruhák ettől is tiszták lesznek, csak a foltokat előkezelni kell. A mosódió és az ecet is nagyon olcsó, sokat nem vesztesz vele, ha kipróbálod egy-két hónapig.

2. Hidratálj!

Az ekcémás bőr száraz, ezért fontos, hogy hidratálj! Nagyon fontos, hogy a bőr hámrétegének a víztartalmát, mely normál esetben 10-15%, megtartsd! Ha ez alá esik a víztartalom, annak szabad szemmel is látható következményei lesznek, a bőr pergamenszerű lesz, és elveszti rugalmasságát. Vannak speciálisan ekcémás bőrre kifejlesztett termékek. De nem csak az ekcémás részek, hanem az egész test hidratálására ügyelj. Használj bátran egy kímélő, babáknak való testápolót. Ha az ekcémás részeken ez nem lenne elegendő, keress kifejezetten erre a problémára való krémet!

3. Zuhanyozz!

Figyelj oda, hogy ne szárítsd ki a bőrödet a napi tisztálkodással! Max. 30 fokos vízzel és max. 10 percig zuhanyozz!  A forró fürdő nem ajánlott! A víz kiszárítja a bőrt, szóval tényleg ne fürödj, csak zuhanyozz.

4. Krémezz!

Már írtam arról, hogy az irritáló összetevőket kerülni kell. Itt van néhány termék, melyek nem tartalmaznak bőrt irritáló összetevőket. Nem csak az ekcémás részeken nem szabad irritáló összetevőket tartalmazó termékeket használni, hanem sehol a testeden!!! Szóval mondj le az illatos és alkoholos tusikról és testápolókról teljesen. Az irritáló összetevők kerülése és a megfelelő mosakodási szokások kialakítása nem minden esetben elegendőek. Léteznek kifejezetten ekcémára való gyógyszertári problémamegoldó termékcsaládok, speciális tusfürdővel és krémekkel. A másik gyakori megoldás, a szteroidos krémek. Sajnos sok mellékhatása lehet, elvékonyodhat, elsorvadhat tőle a bőr, értágulatot okozhat stb, ilyen mellékhatásokkal inkább hosszú-távon lehet számolni. De súlyos, vagy már régóta fennálló ekcéma esetén szükség lehet rá. Anno, mikor nagyon ronda volt a kezén a páromnak az ekcéma, használt rá rövid ideig szteroidos krémet, ami gyorsan levitte a gyulladást. Amikor már jelentős javulást értünk el így, könnyű volt már teljesen rendbe tenni a kezét az eddig leírtak szerint, majd utána fenntartani a tünetmentes állapotot. Most, hogy ismét elkezdett kijönni, biztos vagyok benne, hogy nem lesz már szükség szteroidra, mert az elején elcsíptük. Akár házi krémeket is kipróbálhatsz, nekünk beváltak. Nem ajánlom viszont önmagában a növényi olajokat, vajakat, mivel nem pótolják vissza a vizet a bőrbe, az ekcémás bőr pedig vízhiányos. Valamint ésszel a szappanokkal is, némelyik olyan lúgos, hogy még tovább szárítja a bőrt. Ha mindenképp szappan-párti vagy, akkor a szír szappan jó választás, nagyon alacsony lúgtartalma miatt.

+1 tipp: Párologtass!

Télen a fűtéstől lecsökken a levegő relatív páratartalma, amitől szárazabb a bőr is. Ez egy ekcémásnak egészen biztosan nem tesz jót, használj párologtatót!
Az ekcémáról rengeteget lehet írni, és még fogok is. 🙂 Te vagy barátod, családtagod küzd ekcémával? Ha igen, milyen termék vált be rá? Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!
Kérlek, lájkold FB oldalamat is, így könnyen értesülhetsz az új cikkekről!
Update: itt a cikk folytatása, melyben megmutatom a legjobb szteroidmentes krémeket, amik hatnak is! 

Ha pedig belobban az ekcémád, érdemes feliratni szteroidos krémet bőrgyógyásszal, ami pikk-pakk lehúzza a gyulladást. Rövid-távon nem kell félni a mellékhatásoktól, hosszú-távon meg a fentiek nagyon sokat segíthetnek.

Forrás: http://www.euromedica.hu/index.php?id=14