A húgomnak tiniként mindig gyönyörű bőre volt, és én nagyon irigyeltem ezért. Egészen addig volt ez így, ameddig nem ment egyetemre, és egyik pillanatról a másikra tele lett ragyával. Tegnap találkoztam Vele, -egy ideje nem láttuk egymást – és a bőre megint nagyon szép és tiszta volt, amit meg is jegyeztem. Neki csupán ennyi volt a válasza: lediplomáztam (egy hónapja volt a diplomaosztója), nincs egyetem, nincs stressz, ilyenkor mindig szép a bőröm. Nemrég olvastam egy tanulmányt, mely szintén ezt elemzi, és gondoltam megosztom Veletek, hiszen a szépség azért mégiscsak belülről fakad. 🙂 Sőt, igazából én eléggé stresszelős, aggódós vagyok, így azon se csodálkoznék, ha nálam is lenne ilyesmi összefüggés.
Ördögi kör
Azok, akik arra panaszkodnak, hogy a stressztől kiragyulnak, valahogy így szokták ezt megfogalmazni: Stresszes leszek, jönnek a pattik ettől, amitől csak még stresszesebb leszek, hiszen most már tiszta ragya vagyok…
Hozzátenném, hogy nagyon sokan a stressz miatt kapirgálják is a pattanásokat – nekem is voltak ilyen éveim – ami legalább olyan szörnyű szokás, mint a körömrágás, és borzasztó nehéz abbahagyni.
Stresszes főiskolások, egyetemisták
Amit a húgom mondott, hogy ha van egyetem, akkor van stressz, és van pattanás, ha nincs, akkor se stressz, se pattanás, még tudományos kutatások szerint is így van. Sőt, éppen egyetemistákon nézték meg és ott is arra jutottak, hogy vizsgaidőszakban sokkal stresszesebbek voltak, és ilyenkor kiragyultak. Persze ezt okozhatná azért az is, hogy az egyetemisták nem a helyes táplálkozásról, vagy a sok alvásról híresek, de vizsgáljuk meg a kérdést jobban.
A stressz kortizolt termel, ami egy szteroid hormon. Neurológia rendellenességeket is okoz a kortizol, mint amilyen az inszomnia (mikor nem tudsz aludni), vagy az akné. Tehát lehet, hogy alapvetően a kortizol az oka. A pszihoszociális (pl. állásinterjú) stressz és a stressztől bekövetkező rossz minőségű alvás, vagy épp nem alvás is megzavarhatja a bőr védelmi funkcióját. Ettől elszaporodhatnak a pattanásokat okozó baktériumok, és a stressz arról is felismerhető, hogy nehezebben regerálódunk minden szinten, így a pattanások is nehezebben gyógyulnak.
Sőt, az is érdekes, hogy megfigyelték, hogy a bőrbetegségek egyharmadánál jelentős javulás áll be egy pszihoterápiától, vagy antidepresszánstól, nyugtatótól. Ami érdekes még, hogy placebotól is számoltak be javulásról. (Azért nyugtatót meg antidepit inkább ne szedjetek, ok? 🙂 )
Őszintén megmondom, hogy ezek a kutatások azért nem mondanám, hogy 100%-os biztonsággal állapítják meg a fentieket, ahogy írtam is, az egyetemistáknak lehet az akné rosszabbodása a vizsgaidőszakban pl. a helytelen táplálkozástól, vagy bármi mástól. A cikk egy része innen van, ott megtaláljátok azt is, hogy pontosan milyen kutatásokra hivatkozva írta ezt, de ő is elég szkeptikus, hogy mennyire megbízhatóak ezek a néhány emberen elvégzett tesztek, kutatások.
Az viszont tény, hogy a megemelkedett kortizol-szint, vagyis stressz, számos fizikai változást idéz elő a stresszben. Nagyon sokaknak pl. megy a hasa a vizsga előtt, vagy épp gombóc van a torkába, tipikus menedzser-betegség a reflux, és pl. nekem stresszes időszakaimban nagyon ég a gyomrom. Az ekcéma is jön-megy, és én már ekcémástól is hallottam, hogy ha stresszes, sokkal jobban kijön az ekcémája, és viszket a bőre, mintha nyugodt.
Sőt, a depressziósok és pánikbetegek szervezetében is nagyon magas a kortizol-szint.
Mit tehetsz azért, hogy nyugodt életed legyen?
- Aludj sokat!
- Egyél egészségesen!
- Próbáld meg úgy menedzselni az életedet, a munkádat, hogy a lehető legkevesebb stressz érjen
- Mozogj, sportolj!
- Legyen hobbid, ami kikapcsol, és szánd rá az időt!
- Meditálj! Több tanulmány is kimutatta azt, hogy a meditáció által kiegyensúlyozottabbak leszünk, sőt, bizonyos tanulmányok a bőrbetegségek esetén is pozitív változásokra világítottak rá, ha meditálsz. (Bár inkább a psoriasis kapcsán, nem az akné kapcsán) Én naponta kétszer fél órát szoktam meditálni, tradicionális buddhista meditációkat, és tényleg nagyon jó hatással van az idegrendszerre, és rengeteg pozitív változást köszönhetek neki az életemben.
- Ha képtelen vagy megbirkózni a stresszel, és kész idegroncs vagy, vagy épp folyamatosan szorongsz, menj el egy terapeutához. Tudom, nálunk ez halálciki, de lépj ezen túl. Régebben én is jártam, és nagyon sokat segített nekem. Nem vagy hülye, hogy ha terapeutához mész. Ugyanolyan természetesnek kellene lennie annak, hogy terapeutához megy valaki a lelki gondjaival, mint hogy ha beteg, elmegy dokihoz.
Azért az antidepresszánsoknak és nyugtatóknak nagyon sok negatív hatása is van, ilyet tényleg csak akkor szedj, ha semmi másban nem látod a kiutat. Én ilyesmit sosem szedtem, pszihoterápiával óriási előrelépéseket lehet tenni gyógyszerek nélkül is. A gyógyszer szerintem inkább tüneti kezelés, és magát az okot nem szünteti meg. Ha nem tudod kezelni a stresszt, arra az a megoldás, hogy megtanulod, nem az, hogy beveszel egy nyugtatót. Ha rosszul érzed magadat, arra sem az antidepi a legjobb, hanem az, hogy megtanulod magadat jól érezni. Tudom, hogy ez nehéz, és nem megy mindig egyedül, ezért mondom, hogy kérj segítséget.
Legyen még ilyen lelkizős cikk? Érdekelnek Titeket a betegségek lelki okai? Vagy szeretnétek cikket arról, hogyan működnek az ilyen terápiák, vagy a meditáció? A kozmetikumok és bőrápolás fog maradni a fő irányvonal, de ha szeretnétek, írhatok ilyesmikről is.
Tudom, hogy a legtöbb olvasóm nem túl interaktív, öööööh, lássuk csak, úgy 1%-otok kommentel! 😀 De ha beteszek egy kérdőívet, a gombra 10%-otok is rányom, szóval ha semmiképp nem akarod velem megosztani egy hozzászólás formájában, legalább nyomj rá, hogy miről írjak! Különben honnan tudjam, mire vágytok? 🙂
Persze a kommenteknek még annál is jobban örülök, és előre is köszönöm, ha megosztjátok Velem a gondolataitokat! 🙂 (Meg szlogen ötletet, és holnap-kritikát, és bármit, ami eszetekbe jut! 🙂 )
További szép bőrt,
MsTindigo
Ez érdekes és én is tapasztaltam, hogy vizsgaidőszakban megőrül a bőröm. Nem táplálkozom pedig máshogy, ugyanazokat eszem mint általában. A meditációs technikákról szívesen olvasnék. 🙂
Okés, megfontolom. 😉 Ha többen is kérik, biztosan lesz, amúgy én buddhista vagyok, szóval mindennap meditálok.
Kedves Tindigo! Én is szeretném, ha írnál a buddhista meditációról! Esetleg linket tudnál közzétenni róla?
Köszi: Nit
Hűűű, hát én nem konkrétan magamról akartam írni, vagy hozzánk invitálni bárkit is, hanem úgy általában arról, hogy milyen típusú meditációk vannak, és hogy mi a különbség a meditáció és a relaxáció között, mert sokan összekeverik. Többféle buddhista út van, (mondjuk, mint a kereszténységben is van evangélikus, meg katolikus stb.) én a gyémánt úton vagyok, http://www.buddhizmusma.hu/ Minden este 7-től van ingyenes meditáció, amit ki lehet próbálni, és egy hét múlva jön a lámánk is Magyarországra, szintén ott van a honlapon, szóval erről nem írnék többet. 🙂
Szerintem érdemes kipróbálni, a különféle úutakon különféle emberek vannak, szóval azt kell nézni, hogy Te hova passzolsz, hol érzed azt, hogy jó helyen vagy. Az is lehet, hogy egyik helyen sem érzed majd ezt, ilyenkor érdemes beleásni magadat esetleg a jógába mélyebben, nem csak testgyakorlásként, vagy a thai-chi-ba, vagy a chi-kungba, bármibe, amiben van némi meditáció.
Aztán majd meglátod, hogy mi az, ami fekszik Neked. 🙂 Az is lehet, hogy egyik sem, és a kereszténység az, ami számodra megfelelő, ahol a Te fejlődésed tart most, ezzel sincs igazából gond. (A gond szerintem azzal van, hogy emberek egymást kritizálják. 😉 ) Amitől mindenkit óva intenék, az a New Age típusú mindent mindennel keverő dolog, ahol van Jézus és Isten és reinkarnáció és angyalok és menny és pokol, egyszóval iszonyatosan kaotikus, illogikus, és könnyen összezavar. PErsze közben nagyon vonzó, mint a színes szappanbuborékok, de azok kipukkanak. Szóval az a legjobb, ha kiválasztod, megtalálod a sajátodat, és utána azon tartod a fókuszt, abba az egybe teszed az energiádat, és úgy előre visz. (Amúgy soha nem jó az életben szétforgácsolódni, és mindenbe belekapni, mert akkor végül semmi sem sikerül)
nos igen.. függetlenül attól, hogy az ilyen kutatások mennyire megbízhatóak, én a saját bőrömről biztosan tudom, hogy a stressz iszonyat hatással van rá….mondjuk szerencsére (kinek mi:D) a hátamon jönnek ki ilyenkor a pattik. most vizsgaidőszakban ez pláne durva volt, mert munka mellett csinálom most az egyetemet, kivettem egy hét szabit és erre a 7 napra vettem fel az összes (13 db) vizsgámat 😀 na mindegy, a lényeg, hogy nem elég, hogy kijöttek a hátamon a pattik, de észrevettem magamon (persze csak utólag…), hogy tanulás közben folyamatosan piszkáltam, vakargattam a hátamat..és igen, ezt is a stressz számlájára írom, mert egyébként nagyon oda szoktam figyelni arra, hogy ne bántsam a bőrömet. azóta szépen letisztult a bőröm, de sajnos a nyomok még látszanak. de kitartóan használom paula hámlasztó testápolóit és már javult a helyzet 🙂
Örülök, hogy javult a helyzet! Sajnos ha stresszes, ideges vagyok, még mindig előfordul, hogy az ujjamon kapargatom a bőrt, vagy az egy darab pattimat, teljesen leszokni erről nagyon nehéz… :S