Barion Pixel

Ha voltál már konzultáción

akkor kontrollra jelentkezz!

Ha mást lepnél meg vele

névre szóló ajándékutalványt küldünk!

Vedd igénybe a Komplex Konzultáció csomagot, 

Q

Ha fogalmad sincs, hogy a bőrproblémáddal

egyáltalán hova fordulhatnál

Q

Ha kínoznak a pattanások, és nem tudod,

hogyan szabadulhatnál meg tőlük végre…

Q

Ha megszabadulnál a foltoktól az arcodon, a testeden, de

már ezer dolgot kipróbáltál, mégsem segített semmi

Q

Ha nem szeretsz kozmetikushoz járni, vagy

nem váltak be a kozmetikai kezelések

Milyen bőrproblémákra tudok megoldást nyújtani?

Májfoltok, napfoltok

Piroska (37)

6 hónap alatt

Mitesszerek, pattanások

Lilla (26)

4 hónap alatt

Kipirosodás, rosacea

Krisztina (35)

3 hónap alatt

Kipirosodás, rosacea

Annamária (43)

6 hónap alatt

De beszéljenek az eredmények:

Ki vagyok én? Miért tudok neked segíteni?

Tajti Ildikó, vagyis Tindigo vagyok, a tudatos bőrápolás szakértője.

De hogyan váltam azzá?

Én is megjártam a poklot: több, mint egy évtizeden át kínlódtam a szeborreás bőrömmel, és az ezzel együtt járó mitesszerekkel és pattanásokkal.

15 évesen még én is elhittem, hogy majd kinövöm, de valahogy mégsem akart véget érni a szenvedésem. Hittem a szépségipar marketingesei által kiagyalt jól hangzó ígéreteinek.

Mindent kipróbáltam, amiről csak hallottam:

a natúr kozmetikumokat, a gyógyszertári kozmetikumokat, és azt is, hogy csak vízzel “ápoltam” a bőrömet. Még krémet főzni is megtanultam.

10 év sikertelen próbálkozás után olvastam először egy laikusoknak írt bőrgyógyászati könyvet (angolul), és ebben az irányban elindulva kezdtem látogatni angol nyelvű kozmetikai és vegyészeti oldalakat.

Az itt talált tanácsokat megfogadva végre elkezdett javulni a bőröm.

Viszont mire a pattanásaimat sikerült rendbeszednem,

 szembetaláltam magam a szarkalábakkal (és ráncokkal), ezért a másik szívügyem az anti-aging vált.

De nem csak egyetlen sikeres esetről van szó…

Ekkor jött a blog ötlete is: hogy a magyar nyelvre lefordított szakirodalmat mások számára is elérhetővé tegyem. A megjelenő bejegyzésekkel együtt jöttek a kérdések azoktól, akik hozzám hasonlóan kínlódtak a bőrükkel: nem tehettem mást, segítenem kellett.

Mára már több, mint 1000

sikeres bőrápolási konzultációt tartottam, valamint a blogban található ingyenes tudásanyagaimnak köszönhetően több ezer embernek segítettem a problémáján.

Itt is találkozhattál már velem:

Jelentkezés

A jelentkezéshez nincs más dolgod, mint az alábbi gombok közül arra kattintani, amelyik konzultációt szeretnéd! Ezt követően a konzultáció a virtuális kosaradba kerül, a pénztár oldalon pedig akár bankkártyával is kifizetheted!

A sikeres jelentkezést követően Kata fog keresni az időpontoddal, és a további teendőkkel kapcsolatban.

 

Gyakran Feltett Kérdések

Hogyan zajlik a konzultáció?
  • Türelmesen végighallgatom a panaszaidat, rád szánom az időt. Nem kell sietned.
  • Diagnosztizálom a bőrödet személyesen vagy online a fotóid alapján.
  • Ha már voltál bőrgyógyásznál vagy egyéb orvosnál, laboron a problémáid miatt, részletesen átnézzük, és feltérképezzük, hogy vajon valóban minden szükséges vizsgálatot elvégeztek-e, megfelelő kezelést kaptál-e, érdemes-e további szakorvoshoz menned konzultációra vagy akár kezelésre, vagy más irányban érdemes továbbmenni.
  • Átvesszük a teljes bőrápolási rutinodat, és kijavítjuk.
  • Megvizsgáljuk a szokásaidat, életmódodat, és amennyiben ez negatív irányba befolyásolja a bőrödet, segítek ezen is változtatni.
  • Adott esetben tudok segíteni abban is, hogy milyen egyéb kozmetikai, esztétikai, vagy plasztikai kezeléseket érdemes igénybe venned az elérni kívánt célhoz, és akár megbízható klinikát és/vagy orvost is tudok ajánlani.
  • A kontrollon pedig lehetőségünk nyílik a már kipróbált rutinod felülvizsgálatára, és adott esetben további orvosi leleteid átnézésére is. 
Az online konzultáció ugyanolyan hatékony?

A Covid miatt több száz online konzultációt tartottam, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy igen, ugyanolyan hatékony, mint a személyes konzultáció.

Hogyan tudom fizetni a konzultáció díját?

A konzultáció díját előre utalással, vagy bankkártyával tudod kifizetni.
A helyszínen nincs lehetőség készpénzes fizetésre!

Hogyan tudom lemondani/másik időpontra áttenni a konzultációt?

Online konzultáció esetén:

  •  24 órával a konzultáció előtt át tudjuk tenni az időpontodat máskorra,
  • 24 órával a konzultáció előtt le tudod mondani az időpontodat.

Személyes konzultáció esetén:

  • legalább 2 munkanappal a konzultáció előtt át tudjuk tenni az időpontodat máskorra
  • legalább 2 munkanappal a konzultáció előtt lemondhatod az időpontodat
  • a konzultáció előtti 2 munkanapon már csak átruházni lehet az időpontot, lemondás esetén a konzultációt megtartottnak tekintjük.
Mit jelent a pénz-visszafizetési garancia?

A pénz-visszafizetési garancia kizárólag az online konzultáció esetén vehető igénybe, személyes konzultációnál nem.

Az online konzultáció 25. percéig jelezheted, ha nem vagy elégedett, nem erre számítottál, ebben az esetben visszautaljuk a befizetett díjat.

Mit mondanak, akik már voltak online konzultáción?

A konzultáció előtt kicsit féltem, kicsit feszült voltam.
Ildi viszont végtelenül kedves, és segítőkész volt! ?
Megnézte a bőrömet, tanácsot adott,mit hogyan csináljak,átnéztük az eddig használt arcápolóimat(persze Én is totál félrekezeltem a bőröm helytelen kozmetikumokkal), összeállított Nekem egy tavaszi rutint, összeirta,hogy milyen plusz vitaminokra lenne szükségem, hogyan fussak nyáron, figyeljek a fényvédelemre.
Nyugtató szavai zene volt lelkemnek?
Ebben a hónapban lesz a következő online konzultáció, összeállítunk egy nyári rutint,már nagyon várom! ?

Arra bíztatok mindenkit,hogy ne féljetek felkeresni Ildit,hiszen nagyszerű szakember, és minden problémára talál megoldást!
Őszintén csak azt sajnálom,hogy nem hamarabb kértem időpontot.

Köszönök mindent Ildi! ???

Kitti

Az én történetem 15 évvel ezelőtt kezdődött.

Nagyon csúnya aknés volt a bőröm.Szedtem rá gyógyszert is kúra szerűen(Sotret,Cypromix)voltam vele bőrgyógyásznál,kozmetikusnál,rengeteg krémet és kezelést kipróbáltam,remélve hogy valamelyik segíteni fog,de tartósan egyik se hozott javulást…több százezer forintom bánta.

Ildivel már akkor beszélgettem amikor még nem tartott konzikat és nem volt meg neki a Tindigo márka,de lehetett tőle tanácsot kérni a neten és ő mindig aranyosan és segítőkészen válaszolt.

Tavaly novemberben kértem tőle egy online konzit aminek a mai napig nagyon örülök,mivel a 15 év alatt senki és semmi nem segített nekem annyit,mint ő abban az egy órában!Nagyon kedvesen,és értehtően mondta el hogy mit miért szabad,vagy nem szabad csinálni.Az termékeket amiket összeírt nekem,már aznap megrendeltem és másnap meg is kaptam őket.

Fél év után ki merem jelenteni hogy látványos a javulás,nem csak én mondom hanem mindenki aki körülöttem van.(A képek magukért beszélnek!) Sokkal szebb a bőröm,a makacs foltok elhalványodtak,a pattanásaim és az aknéim eltűntek!Nagyon boldog vagyok és örökké hálás leszek Ildinek amiért segített nekem!

Az első konzi elején azt mondta nekem:-Csodát ne várjak…hát pedig megtörtént!!!!Köszönöm!

?

Judith

Kb. 22 éves korom óta küzdöttem pattanásokkal.

 

Hatalmas gyulladt, cisztikus aknék jöttek ki időnként. Zsíros, de vízhiányos arcbőr, amit szétszárítottam mindenféle dologgal. Mindig az arcom egy-egy pontján nőttek ki a pattanások, de ott óriási méretűek, kinyomhatatlanok, inkább befele nőttek.

Megjártabb több bőrgyógyászt, kozmetikust. Ráadásul 30 után elkezdett ereszkedni is az arcom, ami végképp megijesztett, amellett hogy én még javában a pattanásokkal küzdöttem. Plusz akkor még lógni is fog:D Ez végképp kiborított.

Szedtem A-vitamonis gyógyszert, jártam vérvételre, szedtem fogamzásgátlót. Voltam fogorvosál, nőgyógyásznál is.

Ildi megnézte az arcom, nagyon segítőkész volt, ajánlott termékeket és kaptam tőle rutint. Így már nem szedek semmit és az arcommal csoda történt, hála a C Vitaminnak, a Retinolnak, hámlasztok is és persze fényvédőzöm. De azt hiszem a retinol nélkül nem gyógyult volna meg az arcom. Nagyon hálás vagyok. Összességében a bőrképem is szebb, simább. Egészségesebb. Sajnos előtte fotót nem találtam.

Egyébként Anyukámnak is segített sokat, neki is simább, egyenletesebb az arca, ráadásul a nap okozta foltjain is javított.

Mónika

Egy éve elkezdtem nagyon mitesszeres lenni…

…és természetesen elkezdtem őket nyomkodni. Először kisebb foltok lettek, majd később gyulladt pattanások. Az életmódom tekintetében nagyon tudatos vagyok és az eredményeim is rendben voltak, ezért úgy döntöttem, hogy kérek egy online konzultációt.
Az online konzi minden percét imádtam és legszívesebben egész nap beszélgettem volna Ildivel. Annyira alaposan és részletesen kikérdezett mindent, hogy ilyet még egy orvostól sem tapasztaltam. Nagyon szimpatikus, hogy minden bőrproblémát komplexen kezel. Mivel márka független tanácsadást tart, ezért kaptam Biodermás termékeket a Tindigos termékek mellé. Meglepődésemre csak 2 terméket kaptam a 0,5%-os retinol tartalmú Flawless&Magical szérumot és a Shake&Shine 15%-os C-vitamin tartalmú szérumot.
Amikor azt írja és mondja Ildi, hogy ezek magas hatóanyagtartalma termékek, akkor tényleg higgyetek neki! Ezek a szérumok valami csodát műveltek az arcommal. Már egy hónap után fantasztikus eredményt értem el velük. Iszonyatosan működik a folthalványító hatás és a gyulladás is szépen lement.
Azt javaslom nektek, hogy ha még nem voltatok konzultáción, mindenképp jelentkezzetek és tartsátok be Ildi javaslatait. Ha betartjátok nincs olyan opció, hogy a bőrötök ezek után ne legyen csodálatos!
Örök hálám neked Ildi! ♥️?
Vivien

Számomra a bőrápolás mindig is mumus volt, nagyon utáltam,

hisz 14 éves koromtól kezdve abból álltam ki, hogy havonta jártam arctisztításra a miteszeres bőröm miatt. Ebből így 31 évesen nagyon elegem lett. Fényvédelemről a kreol bőröm miatt csak nyaralások során gondoskodtam, az anti-aginget pedig csak hírből ismertem. (Sosem néznek annyinak, amennyi vagyok) Az elmúlt 17 évben (jézusom…) nagyon sok kozmetikusnál megfordultam, mindegyik másmilyennek titulálta a bőrömet és persze mindenki más csodaszerre esküdött, de igazán tartós eredményt egyik termék sem hozott. Az évek során az alapozóról is leszoktam, mert nem szeretem a bőrömön. Emiatt különösen fontos számomra, hogy önmagában is vállalható legyen az arcom. A Tindigo márkával Módis Gabi egyik videójában találkoztam, elkezdtem követni Ildit a youtubeon és teljesen a bőrápolás szerelmese lettem. Egy kis tündér, imádom hallgatni.  Mikor említette az egyik videóban, hogy a folyamatos arcnyomkodástól egy jó rutin kialakításával igenis meg lehet szabadulni, esküszöm elmorzsoltam egy könnycseppet! Annyira izgatott lettem, hogy azonnal befizettem magam egy online konzultációra és már nagyon vártam április hatodikát.  Kicsit félve vallottam be minden bűnömet, a cukros “csiszatolástól” az uborkapakolásig, de Ildi kedvesen elmagyarázta, hogy ezeket miért nem szabad alkalmazni. Végre megtudtam, hogy milyen típusú a bőröm, hogyan lenne érdemes ápolni és alapos kikérdezés után kialakítottunk egy megfelelő rutint. Azonnal berendeltem, a javasolt termékeket és szorgalmasan használom is őket. Férjem megjegyezte, hogy bár még nem telt el túl sok idő, egy picit máris jobb állapotú a bőröm.  Nyilván a markánsabb változáshoz ettől jóval több idő kell, hisz még csak bő 1 hete kezdtem el, de annyira szuper, hogy egy picikét máris látható és ami fontosabb, érezhető a különbség. Mindenkinek ajánlom, hogy részt vegyen egy ilyen konzultáción, mert higgyétek el, összességében a kísérletezésre, a nem megfelelő termékekre, gépekre és kezelésekre sokkal több pénzt költünk el, mint a tudatos, személyre szabott rutinunkra. Ildi, mindent nagyon köszönök!  
Judit

A bőröm nagyon zsírosodott, de mellette folyamatosan száraz érzete volt…

és hámlott. Próbáltam elég sok féle terméket, amik ugyan működtek ideig-óráis, de tartós megoldást nem sikerült találnom. Főleg a menstruáció környékén volt nagyon rossz a helyzet, a bőröm mint a smirgli és sok gyulladás amik kisebesedtek. A konzultáció során tetszett, hogy nem csak külső bőrápolási tanácsokat kaptam, hanem belsőt is – étkezés, laborvizsgálat esetlegesen (sajnos oda nem jutottam el, a sok meló miatt, mire az lezárult addigra még nem mehetek jelen helyzetben). Próbálok tudatosabban étkezni is.
A termékekből ami leginkább a kedvencem lett, az a Shake&Shine szérum, ami nem csak az arcomon, de a dekoltázsomon is gyönyörű eredményeket hozott rövid időn belül. Valamint a Great&powerful hámlasztó, amitől sokkal könnyebbnek érzem a bőröm mindenféle arcradír nélkül (érzékeny a bőröm, emiatt az arcradírok “bántják”).
Petra

Az arcbőröm gyakorlatilag 7-8 éve problémás…

… az évek alatt több kozmetikus és bőrgyógyász tanácsát megpróbáltam már követni, volt részem izotretinoin kúrában is, de minden csak egy ideig hozott pozitív változást az életembe. Elég régóta követem Ildi YouTube csatornáját, de csak tavaly ősz környékén tudatosult bennem, mennyire szükségem lenne egy jól kialakított rutinra, a rengeteg drogériás termék helyett. Azzal kezdtem, hogy elolvastam Ildi mindkét könyvét, majd kialakítottam magamnak egy rutint Tindigo termékekkel. Karácsonyra kaptam ajándékba személyes konzultációt Ildihez, és a találkozásunk alkalmával annak ellenére, hogy azt mondta a konzultációi során talán 1 lánnyal találkozott még, akinek ennyire összetett a bőre, maximálisan igyekezett segíteni és megígérte, addig találkozunk, amíg rendbe nem hozzuk teljesen a bőröm. ❤️? Vizsgálatokra, vitaminokra, fényvédőre, életmódra vonatkozóan is rengeteg hasznos tippet kaptam tőle, és ha olvasol Ildi, jelentem folyamatban van minden , de a vírus kicsit lelassít engem is. ?‍♀️ Ennek ellenére kísérletezgetek termékekkel, és egyelőre úgy érzem az új tavaszi rutinommal jó úton vagyok, ezt a képet épp valamelyik reggel készítettem a munkahelyről a barátnőmnek, mert úgy éreztem, hogy ragyog a bőröm, és nem a mindennapi sminkem teszi! ?

Diána

Nagyon megörültem, hogy van ilyen lehetőség, mert éppen teljesen elvesztem az anti-aging világában.

Megjelentek apró törések a bőrömön, ezért kezdtem el kutakodni a témában. Tudni kell, hogy soha semmi fogalmam nem volt a bőrápolásról, és a családomra-ismerőseimre ez méginkább igaz volt.
Bevallom nagyon sokalltam azt az összeget, amibe belekerül az az egyetlen kis órácska, és senkinek nem is mertem elárulni, hogy ilyenre megyek, mert ha megkérdezték volna, hogy “most komolyan, te ilyenre költesz?” …hát hazudnom kellett volna az összegről, nehogy bolondnak nézzenek. 

Előtte kikupálódtam Ildi anti-aging és fényvédős oktatásaiból, így leagább azok taglalásával ne menjen a konzultációs idő. Rengeteg kétellyel, és egy nagy adag szkepticizmussal, de bejelentkeztem.
A konzultáción mondtam, hogy engem csak az anti-aging érdekel, a bőrömmel egyébként minden rendben. Azért kiderült, hogy ez nincs teljesen így, de Ildi persze magától látta minden problémámat – az én tagadásom ellenére is. Iszonyat pörgős volt a konzi, egy perc sem telt el feleslegesen. Emberi oldalról is nagyon pozitív volt, de most csak a bőr-tényekre szorítkoznék.

Nagyon fellelkesültem, és el is kezdtem a javasolt termékeket használni. Amiről korábban azt hittem, hogy ez természetes, én egyszerűen genetikailag ilyen vagyok, hát bizony megváltoztak:
– Az orrom nem hámlott azóta, előtte viszont télen szinte folyamatosan, de nyáron is sokszor előfordult.
– Nap végére sem lett fényes olajos a bőröm, pedig előtte nap közben akár többször is le kellett mosnom, vagy megtörölni, hogy ezt megelőzzem.
– A giga méretű, mitesszeres pórusaim kb a felére csökkentek mennyiségben, és mélységben is sokat javultak.
– A felkaromon és combomon a keratosis pilaris teljesen eltűnt, előtte mindenféleközépkori módszerekkel próbáltam kordában tartani több-kevesebb sikerrel.
+1 megszerettem a fürdést  Igen, mert Ildi még tusfürdőt is ajánl. Ehhez kapcsolódik egy talán hihetetlennek hangzó mondat, pedig tényleg elhagyta a számat: “Ha csak a tusfürdő vált volna be, már azért megérte elmennem!”

Az előtte-utána fotó sajnos nem adja vissza a valóságot, az előtte képen kifejezetten jó állapotban volt a bőröm, (az akkori mércémmel, még ha nagyon fénylik is), most viszont várandósként ?❤️? történnek izgalmas dolgok a fejemen is néha  …persze a “maradjotthon” 0-24 nassolás sem tesz túl jót neki 
Remélem van köztetek, akinek meghoztam a kedvét, mert tényleg kell a bátorítás, nekem is csak egy hajszálon múlt, és elképesztő hálás vagyok magamnak, hogy végül így döntöttem!
Ildihez ugye nem is bőrproblémák miatt mentem, de látjátok, mégis bőven tudtam miről írni. Ami miatt eredetileg felkerestem őt, arról majd 20év múlva tudok beszámolni, remélem, hogy ugyan ilyen pozitívan!

Eszter