Barion Pixel

A kémiai hámlasztás nagy kedvencem, és már sok cikket írtam róla. Fényérzékenyítő mellékhatása miatt nyáron csak óriási körültekintéssel szabad használni, ősszel azonban már sokkal bátrabban el lehet kezdeni. Ezt a cikket elsősorban azoknak írtam, akik most ismerkednek a kémiai hámlasztással, és szeretnék ezt otthon biztonságosan megtenni. (A régi olvasóimtól pedig várom, hogy van-e olyan, amiről szívesen olvasnának bővebben a kémiai hámlasztás -vagy bármi- kapcsán.)

Otthoni kémiai hámlasztás

Az otthoni kémiai hámlasztóknak jellemzően két fajtáját különböztetjük meg, az AHA-t és a BHA-t. Ezek az összetevők csak speciálisan beállított savas közegben működnek, így légyszi ne csináljátok házilag magát a hámlasztót. Vagy nem fog hatni, vagy ártani is tudtok vele magatoknak.


AHA hámlasztás

Az AHA vagyis alpha-hidroxy-acid savak vízben oldódó savak, ilyen pl. a tejsav vagy a glikolsav, de a gyümölcsökben lévő savak is ebbe a csoportba tartoznak. A bőr felszínén hámlaszt.

  • Puhává és selymessé varázsolja a bőrt.
  • Segít halványítnai a foltokat (pattanásfolt, májfolt), és a kisebb hegek halványítására. (Kráteres, mély hegekre az orvosi mélyhámlasztás jó!)
  • Minimalizálja a őórusok a méretét, mivel a pórusok tölcsérszerűek, ha a megvastagodott bőrt eltávolítod, akkor a tölcsérből is „leszelsz”, és így kisebbnek fog tűnni.
  • A ráncok eltűntetésében is segít. Egyrészt a bőrfelszín vékonyításával halványít rajtuk, valahogy úgy, mint amikor a pedikűrös a sarkadról leszedi a bőrkeményedéseket, és eltűnnek a kis sarok-repedések, és csak a puha, sima bőr marad ott. Másrészt serkenti a kollagéntermelést, vagyis ténylegesen ránctalanít.

BHA hámlasztás

A BHA, vagyis béta-hidroxy-acid zsírban oldódó sav, magyarul szalicilsav.

  • Képes a pórusok belsejében is hámlasztani, ezért tág pórusokra és mitesszeres bőrre ajánlott.
  • Segít a faggyútermelést normalizálni.
  • Gyulladáscsökkentő hatással bír, így nagyon jó aknés vagy/és érzékeny bőrre.
  • Rosaceások is használhatják.
  • 2%-os erősségű már erős! Ha nagyon-nagyon érzékeny a bőröd, 0,5-1%-os erősségűt válassz.

Hogyan használd a kémiai hámlasztókat?

  • Előtte moss arcot egy kímélő arclemosóval, mint a Tindigo Gentle & Pure vagy a Balanced & Pure géles állagú lemosóink.
  • Kend fel a hámlasztódat! Ehhez válaszd a Tindigo Great & Powerful kémiai hámlasztót, mely AHA és BHA-t is tarmalmaz. Ha érzékeny a bőröd, és óvatos szeretnél lenni, válaszd a hasonló hatású, de gyengédebb Tindigo Soft & Silky enzimes peelinget.
  • Ezután nyugodtan folytathatod a rutinodat, előszőr egy szérummal, majd a hidratálóval. (Vizes állagú szérumot a lemosás után érdmese feltenni.)
  • Minden reggel használj fényvédőt, ősszel-télen is! Kötelező!!! Fényérzékeny lesz tőle a bőröd, és könnyen foltosra éghetsz! Télen azért is érdemes használni fényvédőt, mert az UVA sugárzás átjut a felhőkön, ablakon, és ez nagyon öregíti a bőrt. Reggel némi fényvédővel azt is kiküszöbölöd, hogy ha napközben kisüt a nap, ne égj pikk-pakk foltosra. Remélem, mondanom sem kell, hogy szigorúan tilos mellette a szolárium!

Ne hámlassz túl! Ha így teszel, begyullad a bőröd, vörös, és akár akés is lehetsz, vagy kiütésed is lehet tőle!

  • A BHA hámlasztás nem csíp. Ha kivörösödnél tőle, vagy csípne, akkor túl sokat használtad, vagy túl erőset választottál! Használd ritkábban és/vagy cseréld le gyengébbre.
  • AHA hámlasztóknál normális egy enyhén csipegető érzés, főleg 10%-os vagy erősebb AHA esetében. Azonban ha itt is nagyon kivörösödsz, a csipegető érzés nem múlik el pár perc alatt és/vagy nagyon csípne, akkor túl erős a hámlasztó vagy túl sokat használtad.
  • Sajnos nem lehet 100%-ig előre megmondani, hogy Neked az AHA, vagy a BHA fog tutira beválni, mert van, hogy valakinek nem a „nagykönyv” szerint viselkedik a bőre, és van olyan, hogy valaki a kettő kombinációjával éri el a legszebb eredményt.
  • Legyetek türelmesek! Ez nem az a cucc, ami azonnal csodát tesz. Ha nem hat pár nap alatt, nem jelenti azt, hogy naponta kétszer kéne hámlasztanod… Eltellhet pár hét, mire ténylegesen megmutatkoznak az eredmények.

Orvosi kémiai hámlasztás

Az orvosi hámlasztás semmiképpen nem otthonra való, de nem is fogod tudni beszerezni „csak úgy”. Orvosi hámlasztással még a mély, kráteres hegeket is el lehet akár tűntetni, de utána pár napig nem mehetsz sehova, mivel nagyon elvékonyítja a bőrt, így jelentősen nő a fényérzékenység kockázata. Sajnos fájdalmas és kellemetlen, ilyenkor gyakorlatilag új bőröd nő. Erről most nem is írnék többet, ha érdekel a téma mindenképpen keress fel egy szakorvost.