Barion Pixel

Nehéz kérdés ez a dezodor-ügy. Az elég ciki, ha egy nagy pacsmagot izzadunk a hónunk alá, szóval ezt mégsem lehet hagyni. Arról ne is beszéljünk, hogy esetleg büdösre izzadjuk magunkat, mert ugye a lányoknak még a pukija is rózsaillatú… Másrészt meg a natúr gyártók halálra rémisztgetnek minket azzal, hogy majd jól mellrákunk lesz, ha meg merünk venni egy hagyományos alus deot. Ezért ismét nekiláttam, hogy utánajárjak az igazságnak, és segítsek a dezodorválasztásban. 🙂 

Rákot okoz-e a hagyományos alus deó?

A „sima” dezodorok jellemzően aluminium chlorohydrate-tal működnek. Ez tulajdonképpen alumínium só, ami verejtékcsökkentő hatással rendelkezik, magyarul nem fogsz tőle úgy izzadni. A dezodorokat nem csak emiatt gyanúsították meg rákkeltő mivoltukkal, hanem a tartósításukra használt parabénnel is. A parabénpara szerintem értelmetlen, itt találtok róla bővebb infót>> Ráadásul rengeteg parabénmentes deot lehet találni.


Persze lehet találni egy csomó ijesztgetést is, amiből nem lehet tudni, mennyi igaz. (Bár engem ez félig meg is nyugtat, hogy nem találom őket 100%-ig hitelesnek.) De senkit sem szeretnék rábeszélni az alus deók használatára. Már azért sem, mert főleg sérült bőrön nagyon irritáló összetevő. Amit emiatt nem javaslok, az az, hogy közvetlenül borotválkozás után használjátok, pláne, ha sikerült megvágni magatokat. Ilyenkor a natúr deókat sem javaslom a biztonság kedvéért. A legjobb, ha este borotválkoztok, és reggel használtok deot. Gyantázás után 24 óráig nem szabad dezodort használni.

Mi van az alumíniummentes deókban?

Óriási a kínálat az alumentes deo piacán is. Igazából én eléggé szkeptikus lettem ezzel kapcsolatban. A cink-oxidos verzióktól pár hónap után mindig eltömődtek a hónom alján a pórusok, és begyulladtak a mirigyek, nagyon megijedtem. Aztán egy barátnőm mondta, hogy tuti a dezodor, hagyjam abba, és el is múlt 1-2 hét alatt. Így jártam az Alverde deókkal és a Sebamed deójával is, pedig kezdetben jónak tűntek. A Sebamedben egyébként zinc ricinoleate van, és ez van a Dr. Organic deokban is.  A szódabikarbóna állítólag jó még, de az meg kiveszi a ruha színét, én meg féltem a ruháimat, na. A vicc az egészben, hogy az alus deóktól soha semmi bajom nem volt.

A sódezodorokat még nem sikerült megfejtenem, lévén, hogy az izzadtságunk is sós, akkor most duplán sósak leszünk? 🙂 De nem is találtam róla semmi érdemleges és hiteles infót, hogy ez hogyan tudna hatni.

Mit használok én?

Mivel szerencsére egyáltalán nem vagyok izzadós, ősztől-tavaszig nem használok dezodort, csak ha táncolni megyek. Persze a nagy melegben vagy tánc közben én is megizzadok, ilyenkor alus deókat használok most már, mert nagyon elment a kedvem a natúr cuccoktól.

Mit ne vegyetek?

Jó lenne, ha olyat semmiképp sem vennétek, amiben denat. alkohol van. Egyéni érzékenység bármire lehet, ha viszketsz, irritált lesz a bőröd egy dezodortól, tuti nem a Te terméked.

Kóros izzadás

A kóros izzadásnak sok oka lehet, szóval ha semmi nem segít, érdemes orvoshoz is  menni. A pszichés okok mellett kóros fizikai elváltozások is állhatnak a háttérben, mint a pajzsmirigy-túlműködés, vagy hormonzavarok. Volt olyan ismerősöm, 45 kilós lány, aki folyamatosan durván izzadt, anélkül, hogy megmozdult volna, és ki is derült, hogy komoly nőgyógyászati hormonzavara van, ez állt a háttérben. Nem akarok senkit ijesztgetni, de jó, ha ezzel tisztában vagytok. Betegségre leginkább akkor kell gyanakodni, hogy ha még hidegben, vagy egy kellemes, 20 fokos szobahőmérsékleten is folyton izzadtok anélkül, hogy fizikai erőkifejtést tennétek.

Privát vélemény

Sokan kértétek, hogy írjak erről a témáról, így megtettem. De ez nem az a téma, ahol 100%-ra megmondom a tutit. Azt gondolom, a rák kockázata összehasonlíthatatlanul nagyobb, ha dohányzol és kifekszel napozni, mintha alus deót használsz. Ha nem vagy izzadós, oly felesleges a mínuszokban deót használni. Ha meg izzadsz, mert meleg van, vagy csak mert ilyen típus vagy, akkor elég ciki egy óriási izzadtságfolt a ruhádon. Szóval szerintem jobb, ha ilyenkor olyan deót használsz, ami hat is. Amúgy a natúr deók is sok mindenkinek hatnak a krémmániás vélemények szerint, ki kell tapasztalni, mi a jó Neked. De nem kell halálra aggódnod magadat, ha csak az alus deók váltak be eddig, szerintem nyugodtan lehet őket használni. 🙂 Az is jó megoldás lehet, hogy tavasztól-őszig egy erősebb deot használsz, ősztől-tavaszig pedig natúr alumentes deót, vagy csak simán hintőport.

Remélem, segít kicsit objektívabban látni a deo-helyzetet! 🙂

További egészséges és gyönyörű bőrt,
Tindigo

Ti milyen deokat részítetek előnyben? Van kedvencetek?

Update: kaptam – jogos – kérdéseket, hogy

Milyen dezodorokat ajánlok?

Úgy szeretnék Nektek valami tuti deót ajánlani, de nem tudok! Mivel nem vagyok én sem 100%-ig meggyőződve arról, hogy nem okoz rákot az alumínimsó. (Mondjuk valószínű, de nem merek 100%-ot írni.) Így nem fogom azt mondani, hogy 0-24-ben deozzátok magatok alusóval.

Az alumentes deók közül nagyon jó vélemények vannak az Alverdékről, a Sebamed dezodorokról, valamint a Dr. Organic deók is jónak tűnnek. Teljesen más összetételű ek az Olivia dezodorjai, amiben szódabikarbóna és kukoricakeményítő is van.

De hogy milyet vegyél konkrétan, fogalmam sincs. Ahogy írtam, nekem szörnyen bedurranak a natúr változatoktól a nyirokcsomók a hónom alatt, így nem tudok natúrt használni, és elment a kedvem a további kísérletezéstől mostanra. De ez nem jelenti azt, hogy ezek rosszak.

Alumíniumsós dezodort ezrével találsz a KM-en. Ha nincs benne denat. alkohol, akkor már rendben lesz nagyjából az INCI. Nekem az alus deók beváltak, régebben mindig valamilyen Rexonát vettem, amitől soha semmi bajom nem volt, még az illatosoktól sem. De ez a márka az Unilever tulajdonában van, így nem állatkísérletmentes termék. Én általában Rexonát veszek. De  ekem rengeteg ideig elég egy deo amúgy, mert alig kenek belőle, és nem is mindennap. Talán emiatt nem aggódok azért sem, hogy esetleg rákom lenne tőle, mert évi 1 dezodor elhasználása nagyon kevés.