Barion Pixel

Régen nagyon szerettem és érdeklődtem a gyógynövények iránt. Rengeteg gyógyteám volt és még mindig van is, és nekem tényleg segítenek. Nyilván nem fogja kiváltani az antibiotikumot, ha arra van szükség, de sokat segíthetnek. A gyógynövényeknek bizonyítottan van hatóanyagtartalma, és tudományos kutatások bizonyítják, hogy igen, hatnak.

Mégis nagyon sokáig elfordultam tőlük a kozmetikumok terén. Nem váltak be a natúr kozmetikumok. Most már tudom, hogy ez főleg azért volt, mert rengeteg illatanyag volt bennük, amiket nem mindig tolerál jól a bőröm, a természetes illatanyagokat sem, és a másik gyenge pont, a denat. alkohol, ami rengeteg natúr kozmetikumba kerül.


A világ legnagyobb szakértői (értem ez alatt nem magamat, hanem híres bőrgyógyászokat vagy kozmetikai vegyészeket pl.) sem mindig értenek egyet mindenben, nem minden fekete-fehér a bőrápolásban, és még a pubmedet olvasva sincs mindenről elég kutatás, vagy elég széles körben elvégzett kutatás, hogy biztosan ki lehessen jelenteni valamit. (Aztán persze van, amiről már biztosan tudjuk, hogy milyen százalékban, milyen formulában és hogyan működik, de nem is ez szokta a kétségeket okozni, de ezt nem minden összetevő esetén lehet kijelenteni.)

Tényleg hatékonyak-e a gyógynövények?

Igen. Tényleg, bár nyilván nem lehet összehasonlítani a körömvirág gyulladáscsökkentő hatását a szteroidéval, tehát mérlegelni kell, hogy mikor használjuk őket. Vannak bennük nagyon jó hatóanyagok, amik BIZONYOS esetekben működnek, máskor pedig kell a gyógyszer. Azonban itt sem mindegy, mennyit és milyen formában tartalmaz belőlük egy kozmetikum. Nyilván ha a tartósítószer után jönnek a sorban a gyógynövény kivonatok, ne várjunk tőlük azért nagy csodát (vagy egyáltalán semmit se várjunk).

Tényleg árt-e az alkoholos kivonat?

Többféleképpen ki is lehet vonni, általában megvan, melyik gyógynövénynek melyik a legmegfelelőbb kivonatolás. Amit én személy szerint nagyon szeretek, az az olajos macerátum, a saját Tindigo kozmetikumokba mi készítjük magát a körömvirág kivonatot is, nem pedig készen vásároljuk. Amit kevésbé szeretek, az az alkoholos kivonatolás, ahol denat. alkoholba áztatják a gyógynövényeket. Viszont vannak olyan gyógynövények, amiket így a legjobb kivonatolni, pl. varázsmogyoró (hammamelis). Sokan féltek az ilyen kivonatoktól, az alkoholtartalom miatt. 3-5% alatt a denat. alkohol nem szokott gondot okozni, és ennél több nem szokott ezekből a kivonatokból kerülni a kozmetikumokba, szóval általánosságban azt gondolom, hogy az ilyen kivonatoktól sem kell félni.

Mi hat a gyógynövényekben?

Vegyületek, vagyis kemikáliák. Ezért van az, hogy hatnak. Minden kemikáliákból áll össze, a citromban is van citromsav, illatanyagok, azoktól van illata, és senkinek nem ajánlanám, hogy a bőrére kenje, a bőrre irritáló összetevőket is tartalmaz, és a kémhatása is túl savas. Tehát attól, hogy természetes, nem egyértelműen jó is a bőrnek, bár tényleg vannak hasznos növényi kivonatok!

Nézzünk két közismert példát!

  • A körömvirág tartalmaz különféle illóolajakat, karotinoidokat, flavonoidokat, szaponinokat, szabad triterpéneket, poliszacharidokat.
  • A kamillában van illóolaj, amely kékes színű a lepárlás alatt képződő kamazuléntől, az illóolaj hatóanyagai: bisaboloidok, bisabolol-oxidok, en-in-diciklo-éter. De vannak benne flavonoidok, ezek glikozidjai, kumarinok, és pektinek. Olyan is van, hogy nem kamilla kivonatot vagyis Anthemis Nobilis (Chamomile) Flower Extract-ot találunk az INCI-ben, hanem már a kivont hatóanyagot, pl. azulent vagy bisabololt.

Most ha ezt egy nagy natúr mániás látja, lehet, hogy szívinfarktust is kap, hiszen mit látunk? Tele vannak a gyógynövények kemikáliákkal. Hál’ istennek, különben nem hatnának…

Tényleg irritálnak a gyógynövény-kivonatok?

Tényleg. De el kell fogadni, hogy bármi irritálhat. Irritálhat egy magas hatóanyagtartalmú retinolos szérum, irritálhat egy gyógynövénykivonat, irritálhat egy természetes vagy egy mesterséges illatanyag, igazából bármilyen összetevő irritálhat, egyéni érzékenység kérdése. Azt tudom mondani a saját Tindigo kozmetikum eladása során szerzett tapasztalat miatt, hogy ezerből egy embert irritált, visszaküldtem az árát. Hogy a magas százalékú C-vitamin, az édesgyökér vagy éppen a körömvirág irritálta, sosem tudjuk meg, de ez és a saját tapasztalataim alapján, (rengeteg kozmetikumot próbáltam ki,) hogy azért az nagyon ritka, hogy egy szépen formulázott, alkohol- és illatmentes formula irritációt okozna.

Tanulság

  • Összességében azt gondolom, hogy vannak nagyon jó természetes és mesterséges hatóanyagok, melyeknél FÜGGETLEN tudományos bizonyítékok vannak, hogy valóban hatnak, hogyan hatnak, milyen mennyiségben hatnak stb.
  • Ellenben attól nem lesz se jobb se rosszabb valami, mert természetes hatóanyagokat tartalmaz, valamint vannak rendkívül hatékony mesterségesen előállított hatóanyagok is, különböző antioxidánsok, peptidek, vitaminok stb.
  • Éppen ezért az új Tindigo kozmetikumok formulázásánál szeretnénk használni egyaránt természetes hatóanyagokat, gyógynövény hatóanyagokat, és mesterségesen előállított modern, high-tech hatóanyagokat is, így ötvözve a régi és új tudást, hogy igazán hatékony kozmetikumokat tudjunk Nektek adni, ami segít bőrötökön.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Ti mit gondoltok erről! Szívesen használatok gyógynövényeket, vagy inkább kerülitek őket?  Modern hatóanyagok vagy gyógynövények? Vagy mindkettő?

Szép bőrt,

Tindigo