Barion Pixel

Már egy jó ideje gondolkozom azon, hogy készítek Nektek egy best of válogatást fényvédőkből, de ha csak állatkísérletmentes termékeket tettem volna bele, akkor nem sok terméket sikerült volna beletennem. Megírtam az új „animal testing policy”-t, mely szerint mostantól ajánlok nem állatkísérletmentes termékeket is, azonban mindig fel fogom tüntetni,hogy az, vagy sem, így Ti magatok döntitek el, hogy megvásároljátok-e. A kíméletes INCI volt a legfontosabb szempont, emellett figyeltem a krémmániás véleményeket is. Ennek a válogatásnak télen is hasznát tudjátok venni, ugyanis a fényvédelem télen is kötelező a káros UVA sugárzás miatt! Ez most egy hosszú bejegyzés, de sok pénzt megspórolhat azoknak, akik már rengeteg pénzt dobtak ki rossz fényvédőkre, és még keresik az igazit. 🙂

Kémiai vagy fizikai fényvédőt válassz?

A fizikai fényvédők nem szívódnak fel a bőrbe. A titanium-dioxid és a cink-oxid tartozik ide. Nano-formátumú részecskékről itt írtam bővebben. Gyerekeknek, érzékeny, rosaceás bőrű felnőtteknek és szem környékére fizikia fényvédő ajánlott. Mivel még a bőrbe sem szívódik fel, így nem kell azon aggódni sem, hogy rákot okoz, én a fényvédőktől parázóknak is ezt ajánlom.


A kémai fényvédők ellentétben a közhiedelemmel nem fognak rákot okozni, azonban ha nem használsz fényvédőt, akkor a napsugárzás jó eséllyel okoz melanómát, vagyis bőrrákot. Ha mégis ettől félsz, akkor, ahogy már írtam, válassz fizikia fényvédőt, ami fel sem szívódik, így tutira nem kell ezen aggódnod. Kémiai fényvédők között is vannak kíméletesebbek, és kevésbé kímélőek, nézd mindig az INCI-t a krémmánián! A kémiai fényvédők beszívódnak a bőrbe. Sajnos sokan nem bírják a kémiai fényvédőket, pl. könnyezik tőle a szemük, vagy épp allergiásak rá, ilyenkor fizikai fényvédő jöhet csak szóba. (Ha ez a gond, attól még testre választhatsz kémiai fényvédőt.) A kémiai fényvédőnek hátránya, hogy irritálhatnak, ezért sem ajánlott gyerekeknek. Annyi előnye azonban van, hogy –mivel felszívódik – nem lehet „csak úgy” ledörzsölni a bőrről, így fürdéshez, sportoláshoz kifejezetten jó döntés felnőtteknek. A kémiai fényvédőknek kb. 15 perc kell, hogy kifejtsék a hatásukat, így ennyivel a napra menetel előtt mindenképpen kend fel!

Fontos infók a választáshoz

  • Semmiképp ne válassz olyat, amiben denat. alkohol van. Sajnos a drogériás és natúr naptejekben 10-ből 9x van. Gyorsítja a bőröregedést, károsítja a bőrt, itt olvashatsz erről bővebben.
  • Az illatanyagok pedig nem csak allergének, hanem fényérzékenységet is okozhatnak. Így aztán ha illatos a fényvédők, sokkal nagyobb eséllyel alakulhat ki pigmentfolt, vagy kreolabb bőrűeken májfolt. Nem azt mondom, hogy halálos bűn az illatos fényvédő, de lehetőség szerint ebből válasszunk illatmenteset.
  • Ha nem sok mindent tudsz a fényvédelemről, ezt olvasd el mindenképpen!
  • Szerettem volna natúr, és bio termékeket is ajánlani, de csak egyetlen egyet találtam, ami megfelel a fenti kritériumoknak, ld. alább.

A legjobb kémiai fényvédők

Az alábbi válogatásban olyanokat mutatok be, melyek tartalmaznak kémiai fényvédőt. Van, amelyik emellett tartalmaz még hibrid vagy fizikiai fényvédőt is, de egyik sem tisztán fizikai fényvédő, így gyerekeknek, és nagyon érzékeny bőrűeknek nem ajánlom őket, ld. fent.

Ahhoz, hogy egy fényvédő valóban védjen, ne spórolj vele! Ha vékonyan kened, a töredéke lesz csak a fényvédő hatása! Arcra elvileg 1,2 gramm kell, ami elég sok… Bővebben itt>>

Bioderma Photoderm Spot SPF 50

http://kremmania.hu/kremek/bioderma-photoderm-spot-50

Kémiai és hibrid fényvédős, és nagyon-nagyon jól véd. Azoknál, akik valamilyen fényérzékenységet okozó terméket, hámlasztót vagy aknéellenes kezelőt használnak, kiemelten fontos, hogy az arc 100%-ig védve legyen, és semmit se barnuljon. Ugyanis nem fog barnulni, max. foltosra tud égni ilyen kezelések mellett. Ilyenkor ez egy jó választás. A Annyi hátránya van, hogy ebben még van octocrylene, ami elősegítheti a káros szabadgyökök keletkezését, viszont ez tényleg annyira megbízható fényvédő a legnagyobb napsütésben is, hogy úgy éreztem, itt a helye.

Bioderma Photoderm Max Ultra Fluid SPF50+ -et rendszeresen akciózzák, és csomag részeként kínálják, de az olyan szintén nehéz és zsíros, hogy kizárólag nagyon száraz bőrűeknek ajánlom. Én majdnem megőrültem tőle, úgy csillogott a fejem. Nem annyira ajánlom, de meg akartam említeni.

Bioderma Photoderm Kid Spray SPF 50

http://kremmania.hu/kremek/bioderma-photoderm-kid-spf50-spray

Ezt is nagyon szerettem, testre használtam. Egy pici fehér réteg a hajlatokba megülhet, mert ez inkább hibrid fényvédős. De ez nem vészes. Szuper jól véd, tengerparton ezzel kentem magamat egyfolytában. Akár arcra is lehet használni amúgy, de a zsíros bőr nagyon csillog tőle, bár aknét nem okoz. Gyerekekre inkább fizikai fényvédőt javasolnék. Az ára 6.800 Ft/250 ml, de pl. idén minden gyógyszertárban fél áron láttam, a dermaonline-on is akciós! (Szőrös testen és borostás arcon azért fehér marad.)

http://kremmania.hu/kremek/bioderma-photoderm-kid-tej-spf50 INCI-je szerintem annyira nem szép, hogy egy gyerekre kend, a spray összetevői jobbak. Extra benne az, hogy felkenés után rövid ideig kék, így látod, hol kented be a gyereket, de én a gyerekre ezt nem kenném octocrylene tartalma miatt, csak felnőttre.

Bioderma Cicabio SPF 50

http://kremmania.hu/kremek/bioderma-cicabio-nyugtato-regeneralo-fenyvedo-krem-spf50

Sebgyógyító hatású, SPF 50-es cicaplast, kémiai fényvédővel, réz- és cink-szulfáttal.

Bioderma Photoderm LEB napallergia elleni spray SPF 30

http://kremmania.hu/kremek/bioderma-photoderm-leb-napallergia-elleni-spray-spf30

Imádom! Egyik nagy kedvencem. A legmodernebb, legbiztonságosabb és legkevésbé irritáló tinosorb fényvédő összetevőket tartalmazza. 30 PPD, tehát ugyanolyan jól véd az UVA sugarak ellen, mint az UVB, tehát nagyon magas a fényvédelme. Gyorsan felszívódik, nem hagy zavaró réteget, ezt még akár arcra is meg lehet próbálni. Érzékeny bőrű felnőtteknek szuper, és nagyobb gyerekeknek is biztonságos a véleményem szerint. (Babákra, kisgyermekekre csak fizikai fényvédőt!)

Uraige Bariésun Illatmentes Spray SFP 50

http://kremmania.hu/kremek/uriage-bariesun-illatmentes-spray-spf50

Nagyon korrekt fényvédő. Van benne egy kis pigment, amitől sárgás, és nem hófehér, de ez épp csak annyit tesz, hogy egyáltalán nem leszel tőle fehér. Nem csillog, nem ragad, még a pasim is imádja, az arcára is ezt használta. Felnőtteknek, szőrös férfiaknak és akik bírják a kémiai fényvédőket, szívesen ajánlom. Testre én is szeretem nagyon.

Uriage Bariésun Illatmentes Arckrém SPF50+

http://kremmania.hu/kremek/uriage-bariesun-illatmentes-arckrem-spf50

Nagyon kíméletes, elsősorban hibrid fényvédős, kevés kémiai fényvédőt tartalmazó megbízható termék. Hasonló az INCI-je, mint a Bioderma Kid-nek. A vélemények szerint nem okoz pattit és mitesszert, nagyon könnyű, és zsíros bőrre is megfelelő, arcra való fényvédő. Ára: 4.370 Ft /50 ml

Uriage Bariésun Kid Gyerek Spray SPF 50+

http://kremmania.hu/kremek/uriage-bariesun-kid-gyerek-spray-spf-50

A vélemények szerint klassz fényvédő, az INCI nagyon szép, és nagyon hasonlít a Bioderma KID spray INCI-jére, tinosorb van benne, nagyon biztonságos.  A tej verziójáról is ugyanezt tudnám írni, az is nagyon jónak tűnik: http://kremmania.hu/kremek/uriage-bariesun-kid-gyerek-tej-spf50

Az Uriage is tesztel állatokon.

Belico fényvédő 50 SPF

http://kremmania.hu/kremek/belico-sun-care-i-spf-50

Kémiai, hibrid és fizikai fényvédőt egyaránt tartalmaz. Nem próbáltam, de a vélemény szerint folyékonyabb állagú, és aknés bőrre is megfelelő lehet. 100 ml kb. 10.000 Ft-ba kerül, Belico-s kozmetikusoknál elérhető.

Egyéb kémiai fényvédők

A Vichy és a La Roche Posay fényvédők jellemzően tartalmaznak denat. alkoholt, és sokszor még parfümöt is, így nem szívesen ajánlom őket. A DM, Rossmann, Müller, Aldi, Lidl saját márkás termékeire ugyanez igaz. Lehet találni pl. Garniert, aminek nem rossz az INCI-je, de annyira nem is jó, mint a fentieké.

Szoktátok még kérdezni az állatkísérletmentes Paula’s Choice Extra Care Non-Greasy Sunscreen SPF 50-et, ami kémiai fényvédős. Egyáltalán nem rossz, elvileg nem okoz aknét, lehet használni zsíros bőrön. Viszont tehetett volna bele szerintem Paula szebb fényvédőt is, így nem nr. van nálam. http://kremmania.hu/kremek/paula-s-choice-extra-care-non-greasy-sunscreen-spf-50

Ajakápolóból nekem ez a kedvencem, illatmentes, és jól hidratál: http://kremmania.hu/kremek/annemarie-borlind-sun-care-ajakbalzsam-spf20

Fizikai fényvédők

Jó fizikai fényvédőt nagyon nehéz találni. Sajátosságuk, hogy irdatlanul fehérre tudnak meszelni, és nagyon nehezek, amit meg persze mindenki utál. Nanorészecskékkel ki lehet ezt küszöbölni. Felmerült a gyanú, hogy ezek beszívódnak a bőrbe, de tudni kell, hogy nanon belül is óriási különbségek vannak a szemcseméretben, és értelemszerűen akkor tudja egy fényvédő a fényt visszaverni, hogy ha nem szívódik be a bőrbe, így ezen én nem aggódok.

A fizikai fényvédő éppen attól fizikai, hogy nem szívódik be a bőrbe, hanem ott marad a bőrön, és fizikailag lesz egy UV-sugárzást visszaverő réteg. Gyerekeknek, főleg kisbabáknak és érzékeny bőrű felnőtteknek abszolút ez való. Sajnos van, amelyiknél marad egy kellemetlen fehér kozmetikai réteg is, de igyekeztem ide a legjobbakat kiválogatni.

Bioderma Photoderm Mineral SPF 50 Spray

http://www.bioderma.com/en/our-products/photoderm/mineral-spf-50

Minimál, de nagyon szép INCI. A fizikai fényvédők nehéz, sűrű krémek szoktak lenni, de itt a sprays flakon nagyon ígéretes nekem. Nem tartalmaz vizes részt, nagyon olajos érzetű, zsíros arcbőrre semmiképpen nem ajánlom. Testre jó lehet, vagy gyerekeknek.

Uriage Bariesun Mineral Krém SPF 50

http://kremmania.hu/kremek/uriage-bariesun-mineral-krem-spf50

Fehéres réteget hagy, de ez pár perc alatt eltűnik, bár néhol marad belőle sajnos. Nyárra picit nehéz lenne talán, de amíg hidegebb van, örömmel használom. Normál, száraz bőrre nagyon jó fényvédő, zsíros bőrre lehet, hogy sok. Aknét nem okoz(ott nálam), és árban nagyon jó, 5.600 Ft körül van a 100 ml.

Összehasonlító teszt az Uriage és a Bioderma Mineralról a blogon itt>>

Innisfree The minimum sun cream SPF25 PA++

http://kremmania.hu/kremek/innisfree-the-minimum-sun-cream-spf25

Ez egy koreai illatmentes fényvédő. Nagyon kellemes az állaga, hamar felszívódik, és nem is ragacsos, hidratáló formula. Ára nagyon kedvező. Egy ideje riogatnak, hogy kivonják a forgalomból, de ebayen rengeteg helyen lehet még találni.

Image Skincare Prevention Daily Hydrating Moisturizer SPF 30

Tisztán fizikai fényvédő, ahogy a nevében is benne van, hidratáló formula. (Egyébként nagyon hasonlít az Innisfree The Minimum fényvédőjére, csak ennek magasabb a fényvédelme.) Imádom! Nem okoz aknét, nem irritál, hidratál, itt írtam róla bővebben INCI-vel>> 

Clinique City Block Sheer Oil-Free Daily Face Protector SPF 25

http://kremmania.hu/kremek/clinique-city-block-sheer-oil-free-daily-face-protector-spf-25

Nagyon megbízható, kellemes viseletű, színezett fizikai fényvédő minden bőrtípusra. A színezés miatt nem lesz fehérre meszelt tőle az arc, de nincs igazából fedése. 7.000 Ft/40 ml.

Az Avene, az Uriage, a Bioderma és a Clinique tesztel állatokon.

Egyéb Clinique fizikai fényvédők csodás INCI-vel:

http://kremmania.hu/kremek/clinique-spf50-mineral-sunscreen-fluid-for-face

http://kremmania.hu/kremek/clinique-spf-30-mineral-sunscreen-fluid-for-face

http://kremmania.hu/kremek/clinique-pep-start-daily-uv-protector-broad-spectrum-spf50

Ez a testrevaló, nem tudom, lehet-e kapni Magyarországon, de hátha: https://www.clinique.com/product/1661/41141/sun/sun-protection/spf-30-mineral-sunscreen-lotion-for-body

 Paula’s Choice Resist Super-Light Daily Wrinkle Defense SPF30

http://kremmania.hu/kremek/paula-s-choice-resist-super-light-daily-wrinkle-defense

A krémmánia egyik kedvenc arcra való fényvédője. Ez is enyhén színezett, hogy ne legyen fehér tőle a bőr, de nincs fedése. Én is próbáltam, soha nem volt még ilyen matt finishű fényvédő rajtam. Amire panaszkodnak néhányan, hogy szárítja a bőrt, ezt én is tapasztaltam, ennek ellenére van néhány száraz bőrű is, akinek bevált. Elsősorban zsíros, érzékeny bőrűeknek lehet megváltás ez a termék. 11.200 Ft/60 ml

Paula’s Choice márkának van még jó néhány szép összetevőlistás nappali arckrémje 30 SPF-fel. Őket itt találod: http://paulaschoice.hu/arcapolas/hidratalok-fenyvedovel.html

Ha pedig PC termékek kapcsán nem tudsz dönteni, nézd meg első körben a krémmániás véleményeket, és/vagy velük vedd fel a kapcsolatot! http://paulaschoice.hu/ugyfelszolgalat.html

Kiss My Face Sunscreen With Hydresia SPF 40

Iherben rendelhető olcsó és jó fényvédő. 15 dolcsi körül van a 88 ml. Szép összetevőlistás, antioxidánst is tartalmazó fizikai szűrős fényvédő.

http://kremmania.hu/kremek/kiss-my-face-sunscreen-with-hydresia-broad-spectrum-spf40

Ha tudtok illat- és denat. alkoholmentes, szép INCI-jűt fényvédőt, írjátok meg nekem, és örömmel teszem bele a listába! 🙂

UPDATE: Vikinél találtok még egy fényvédő válogatást, japán illatmentes fényvédők, melyeket e-bayen lehet rendelni.

Nektek mi a kedvenc fényvédőtök?

További szép bőrt! 🙂
Tindigo