Barion Pixel

A hegek főleg a nők életét igencsak meg tudják keseríteni. Bár nem mondom, hogy az otthoni hegkezelés tárházának lehetősége végtelen, azért igyekeztem Nektek egy pár olyan  terméket és ötletet kigyűjteni, ami segíthet a hegek keletkezésének a megelőzésében, és kisebb hegek eltűntetésében.

Mitől lesz a heg?

  • Atrófiás heg, mi úgy néz ki, mint egy tölcsér, vagy lyuk a bőrben, attól lesz, hogy nem keletkezik elég szövet, és összezsugorodik a bőr. Főleg akné után lehet látni arcon ilyen nyomokat.
  • Hipertrófiás heg akkor alakul ki, amikor a hegszövet túlburjánzik. A bőr felszínéből kiemelkedik, vöröses-lilás színű, és gyakran még viszket vagy fáj is. Pl. égési sérülések után szokott ilyen keletkezni.
  • Szintén a hegszövet túlburjánzása okozza a keloidos heget, de ez a seb eredeti határán is túlterjed. Sajnos nagyon nehezen kezelhető, kialakulhat jóval a sérülés után is, és szintén viszkethet, fájhat. Genetikai hajlam kell hozzá. Forrás: http://www.vital.hu/seb_heg_kezeles)

Pattanások

Amivel a legtöbbet tehetsz, az a megelőzés. Aknés bőr esetén azzal tudsz a legtöbbet tenni, hogy nem is hagyod kijönni. Erről most nem is írnék többet, a tartalomjegyzékben a célzott bőrápoláson belül van egy „pattanások” rész, abban több cikk is van, olvasgassátok. Ha mégis kijött egy-egy patti, akkor a legjobb, amit tehetsz, ha nem nyomkodod szét. Ha mégis szétnyomnád, akkor legalább így tedd, elég részletesen írtam róla>> Ha a pattidat széttrancsíroztad, és sebes lett, jó ötlet hámosítót használnod, pl. én nagyon szeretem a Bepanthen Plust. (Pattanásfoltokról itt írtam>>)


Vágás

Ha sikerül magadat megvágnod, és nem vészes a helyzet, akkor fertőtlenítés kötözés stb. Hegkezelőt használhatsz, ha már a seb begyógyult, ld. alább.

Horzsolás

Sajnos még a horzsolásból is maradhat heg. Legjobb erre is, ha lefertőtleníted, és hámosító kenőcsöt használsz rá.

Égés

Égési sérüléseket érdemes azonnal hűteni, 20 percen belül, hideg, de nem jéghideg vízzel. 20 perc után már csak a fájdalmat csillapítja. Tejfölt, joghurtot nem szabad rá tenni, mert fertőzést is okozhat, és tárolja a hőt. Jó ötlet a Panthenol spray, és főleg ha napégésről van szó, a bőrfelületet bőségesen kell hidratálni valami irritáló anyagoktól mentes hidratálókrémmel, de ezt már úgy is tudjátok, remélem. (De ha most jársz itt először, akkor itt találsz ilyen nagyon kímélő babacuccokat>>)

Műtéti heg

Sajnos még az egészséges embereknél sincs olyan, hogy 100%-ig heg nélkül gyógyuljon egy seb. Ha tudod, hogy a bőröd nehezen gyógyul be, hajlamos hegesedésre, pláne ha hajlamod van keloidra, akkor ezt beszéld meg az orvossal. Nekem van egy nagyon ronda heg a hátamon, leszedtek egy anyajegyet… Másodszor már rutinosabb voltam, és plasztikai sebésszel szedettem le. Maradt ugyan heg, de ég és föld, ez utóbbi a nyakamon volt, és tényleg alig látszik. Persze egy akut vakbélműtétnél senki nem fog ezzel törődni, de azért vannak jó fej orvosok, és ha műtét előtt állsz, bátran beszéld meg velük ezt is, ugyanis ha szépen vágnak és varrnak, sokkal kisebb eséllyel leszel heges.

Cica-gélek

A Bioderma Cicabio, a La Roche Posay Cicaplast és az Uriage Cicactive gél az, ami jelenleg biztosan kapható patikákban. Úgy kell ejteni, hogy szika, és a francia cicatrice szóból ered, ami sebet és heget jelent. Ezek a gélek szintén elősegítik a hegmentes sebgyógyulást, tehát minél korábbi fázisban érdemes őket használni. A Biodermából már létezik 50 faktoros verzió is, (legalábbis a KM-en láttam ilyet) ami segít megelőzni a hegesedést. Szilikon pedig egyedül a La Roche Posayban van, ha valakinek ez is szempont. Nekem ez a cica-őrület kimaradt, pedig szépek az inci-k, nem hülyeség venni egyet otthonra. (Bár nálam a Bepanthen Plus abszolút csodaszer, de ki tudja, hátha ez még jobb lenne.) Bár az Uriage CU-Zn krém nem kifejezetten cica-cucc, de mégis ide írnám, ugyanis nagyon jó hámosító és sebgyógyító tulajdonsággal rendelkezik. Szandra itt írt róla egy reviewt.

Ha már ott a heg

Ha már ott a heg, akkor a legtöbbet az alábbiakkal tehetsz magadért:

  • Fényvédelem: A fényvédelem nagyon fontos, mert a hegek nagyon hajlamosak csúnyán bepigmentálódni, ami nagyon ronda.
  • Vízmentes környezet: Ez főleg műtét után kiemelten fontos, hogy szépen tudjon varrosodni a seb, ne ázzon fel a vízben. Egyébként ezt mindig elmondják az orvosok, hogy 2 hétig ne érje víz azt a területet, de tudom, hogy sokan nem tartják be, pedig tényleg fontos, ha nem akarsz csúnya heget…
  • Hegkezelő: Hála annak, hogy egy ilyen modern korban élünk, léteznek speciálisan erre kialakított hegkezelők. Sok közülük szilikonos. Ez azért jó, mert a szilikon védi a heget, nem engedi át a vizet, ellenben átengedi a levegőt, így tud szellőzni, mégse lesz vizes. (Azért usziba ne csobbanjunk, és ha műtéti heg, akkor ott tényleg ne érje víz szilikonos cuccal SE.)

Magyarországon elérhető hegkezelők

Direkt nem akartam úgy írni, hogy a legjobbak, mert egyrészt sokszor INCI-t sem találtam, másrészt meg ha van INCI, és fent vannak a KM-en, sokszor nagyon-nagyon vegyesek a vélemények…. Így aztán elég nehéz volt „okosnak” lennem. Légyszi ha Ti próbáltátok valamelyiket, van további infótok, mindenképpen írjátok meg kommentben, segítsünk egymásnak! 🙂

  • Kelo-cote: Mostanában több ismerősöm plasztikai sebésze is ezt ajánlotta nekik. (Szépészeti műtétek vagy anyajegy levételek miatt.) INCI: Polysiloxanes, Silicon Dioxide. Spray és gél változatban is létezik, azt megint csak nem sikerült megtudnom, hogy nálunk kapható-e  a spray, vagy csak a gél. A gél ára kb. 8.000 Ft / 15 ml
  • Contractubex: Gyógyszerként van forgalomban, szilikonmentes hegkezelő, a Krémmánián van infó róla. A vélemények nagyon vegyesek, van, aki imádja, van, akinek meg még rontott is a helyzeten. Na ilyenkor legyen okos az ember. 1.800 Ft / 20 gr
  • Mepiform: Ez egy szilikontapasz. A KM-es vélemények szerint szuperjó. Valaki próbálta? Ár: 2.500 Ft / 4 x 30 cm
  • Remescar: Ez egy szilikonos hegkezelő stift. A vélemények szerint nem ér sokat. Ár: 4.800 Ft / 5,4 g
  • Strataderm: Szilikonos gél. Összetétel: polidimetilsziloxanok, sziloxanok, alkilmetil szilikonok. 4.600 Ft / 5 gr
  • Eurogel Plusz: Szilikonos gél. INCI nincs. Most mit mondhatnék? 😀 Azért kiakasztó, hogy még egy hegkezelőnél is úgy gondolják, minek feltüntetni az inci-t… 20g: 9.600 Ft 10g: 5.000 Ft
  • Paula’s Choice Clinical Scar-Reducing Serum: INCI hozza az elvárt Paulás maximalizmust, teljesen rendben van. (Meg egyáltalán végre valahol kiírják.) Vélemények még sajnos nincsenek a KM-en. Ár: 9.990 / 15 ml
  • Dermatix: szilikon gél, ill. tapaszok, bővebben róluk itt>> 

Sajnos a PC-n kívül valószínűleg mindegyik gyártó tesztel, mivel ezek általában gyógyszernek vannak minősítve. Bioderma, Uriage, LRP szintén tesztel.

Egyéb módszerek hegek kezelésére

Leginkább csak az AHA hámlasztást tudnám még megemlíteni, mint otthoni módszer. Az otthoni verziójának végesek a lehetőségei. Nekem is heges volt az arcom az aknétól, de nekem inkább sok pici heg volt az arcomon. Ezek egész szépen elmúltak 2 év alatt attól, hogy először is megtanultam kezelni az aknémat, mostanra el is múlt, másrészt az AHA hámlasztástól. Ez gyengéd, szóval tényleg két szezon volt, mire nagyjából elmúltak, és most sem 100%. Mély, kráteres hegeknél semmit sem ér, és picike hegeknél is óriási türelem kell hozzá. A tartalomjegyzékben van egy kémiai hámlasztás rész, ahol minden ide vonatkozó infót megtalálsz. Természetesen testen is lehet használni ezeket a hámlasztókat.

Meglévő csúnya hegek eltűntetése

Sajnos ezek már túlmutatnak az otthoni lehetőségeket. 🙁 Amire nincs sok értelme menni, az a mikrodermabrázió vagy hydrobrázió, ha tényleg csúnyán heges az arcod.
Inkább bőrdokival érdemes konzultálni. (Bár lehet, hogy ezért megint kapom az ívet a kozmetikusoktól…) Mély, kráteres hegekre a legjobb a frakcionált lézer, egy kezelés 100.000 Ft körül van. Ha tényleg csúnya a bőröd, nem biztos, hogy elég egy kezelés, lehet, hogy többre is szükség lesz. Akkor érdemes belevágni, ha egyébként már rájöttél, milyen belső oka van az aknédnak, és azt kikezelték, vagy egész egyszerűen csak a hormonoktól volt, és kinőtted a tinikori aknédat. (Talán mondanom sem kell, de ha visszajön az aknéd, mert csak átmeneti volt a javulás, pl. Roaccutan kúrától, akkor megint heges lesz az arcod.) B verzióként szoktak végezni savas mélyhámlasztást is AHA savakkal, ez megint más dimenzió, mint az otthoni hámlasztás, az egész bőröd lejön ettől is.

Hipertrófiás, keloidos hegek

Ha nagyon csúnya, és régi már, ezeket plasztikai sebész tudja valamennyire eltüntetni. Ilyenkor kimetszik a heges részt, és újra összevarrják a sebet. Mint minden műtétnek, ennek is van rizikója. Miután rajtam van egy ocsmány heg, amit „sima” sebész csinált anyajegy levétellel, és egy alig látszó, amit plasztikai sebész csinált, a különbség is kb. ugyanilyen lehet. Igen, megmaradt a nyoma a plasztikai sebész által levettnek is, de alig látszik. Ha megcsináltatnám a régi hegemet, akkor kb. annyi nyoma maradna, mint a szépen gyógyultnak. Ezt anno még az a plasztikai sebész mondta, de a hátam közepén nem zavar már, szóval nem szándékozom megcsináltatni.

Tetoválás

Amit megemlítenék, az a tetoválás. Ha neked hajlamod van a hegesedésre, akkor jobb, ha nem mész bele semmilyen tetoválásba, sminktetoválásba sem. Nekem bőrgyógyász és plasztikai sebész egyaránt óva intett ettől. (Szerencsére nincs is ilyen vágyam.) Tetkó csak azoknak való, akiknek szépen gyógyul a bőrük.

Heg nélküli gyógyulás?

Műtétek után, ahol vágnak is, lehetetlen, hogy 100%-osan eltűnjön a heg, egy kis nyoma fog maradni. Ha valaki plasztikáztat, ott is elmondják ezt, hogy igen, marad majd nyoma. Évek alatt sokat halványul, de teljesen eltűnni nem szokott. Persze egy patti-széttrancsírozást vagy egy kis konyhai balesetet meg lehet azért úszni heg nélkül is, de jobb ezeket is kerülni.

Cigaretta

Most mondhatnátok, hogy jön ide… Pedig nagyon is ide tartozik. Még a KM-re írtam egy vendégpostot erről réges-régen, ami mit sem vesztett aktualitásából. Egy idézet a cikkből:

  1. Mivel a dohányzás szűkíti a vérereket, a bőr regenerálódási képessége is romlik. Lelassulnak a hámképző folyamatok, megnő az esély a maradandó hegek kialakulására.
  2. Nem véletlen, hogy plasztikai sebészeti műtéteknél szigorúan tilos a dohányzás a műtétet megelőző hetekben, és a műtét után is. Ezen szabály megszegése nagyon súlyos következményekkel járhat, melyet csak további plasztikákkal lehet helyrehozni. Ha valaki nem hiszi, keressen rá a neten, sokkoló képeket lehet találni.

Ezt a cikket most nagyjából fejből írtam, az elmúlt években összeolvasottak alapján, meg ugye termékeket keresgéltem. Így is lett 4 oldal. Viszont tuti meg lehetne írni tudományosabban is, meg főleg a termékeknél pontatlan, pl. nincs INCI. Ha van infótok, írjatok, és ha nagyon érdekel a téma, akkor lehet még egy tudományosabb cikk is majd belőle, és akkor jobban utánaolvasok. 🙂 Remélem, a gyakorlatban azért segít majd, ha más nem, abban segít, hogy tisztán lássatok, mit lehet otthon, és mit nem.

További szép bőrt,
Mstindigo vagyis Ildi 🙂