Barion Pixel

Már régóta szerettem volna írni a peptidekről, egy hosszabb cikkben, de nem találtam igazán hiteles forrást, ahol nem csak pár sor van róluk. A The Beauty Brainsen (kozmetikai vegyészek, imádom őket) jelent meg pár hete egy peptidekről szóló cikk. Amint elolvastam, tudtam, hogy ezt lefordítom Nektek. 🙂  Szóval ez most tulajdonképpen nem az én cikkem, hanem az ő cikkük fordítása. Nézzétek el légyszi, hogy ha esetleg valahol magyartalan, de akár kommentben is megírhatjátok, és akkor átírom, ahol szükséges. Az eredeti, angol nyelvű cikket pedig itt találjátok! Amit én írtam hozzá, azt dőlt betűkkel jelöltem.

Amit a peptidekről tudni kell

A peptid nem más, mint aminosavakból felépülő rövid polimerek. Az aminosavak az élet építőkövei, nagyon kicsi molekulák. Az aminosavak össze tudnak kapcsolódni. Ha kettő kapcsolódik össze, az dipeptid, 3 már tripeptid, stb., és ha sok, akkor polipeptid. Ha legfeljebb 50 aminosav összekapcsolódásáról beszélünk, akkor peptidekről beszélünk. Ha 50-nél több, akkor fehérjéről beszélünk. A fehérjék nagyon nagyok is lehetnek, és rendelkezhetnek biológiai tulajdonságokkal, pl. a fehérjék a bőrnek és a hajnak is az elemei.


A peptidek a bőrben is megtalálhatóak, bár ezek nem ugyanazok a peptidek, mint amik a kozmetikumokba kerülnek. Ezek a természetben is előforduló peptidek irhában és felhámban található fehérjékből származnak, melyeket enzimek bontanak le. Ezek a fehérje fragmentumok számos funkciót látnak el a bőrben. Ezek szabályozzák a hormonális aktivitást, az immunválaszt ki- be kapcsolják, kommunikálnak a sejtek között, és aktiválják a sebgyógyulást. Talán a legegyszerűbb mód úgy gondolni a peptidekre, mint hírnökökre, akik hozzák-viszik az infókat a bőrsejtek között.

A kollagénnek egy természetes életciklusa van, mely végén elbomlik. Amikor elbomlik, akkor fehérje fragmentumokká alakulnak át. Néhány bőrsejtnek receptorai vannak ezekhez a peptidekhez, ami úgy működik, mint zár és a kulcsa. Amikor a peptidek elfordítják a zárat, arra késztetik a sejteket, hogy friss kollagént termeljenek. Amikor a kollagén elhasználódott és lebomlik, azok a kis törött darabok további kollagéntermelést idéznek elő ismét.

A probléma az, hogy ahogy a testünk öregszik, egyre kevésbé hatékony ez a folyamat. Szintetikus peptidek egy olyan jelet küldenek, melyek felébresztik ezeket a sejteket, és beindítják a kollagéntermelést.

A kozmetikai iparban használt peptidek

Neurotranszmitter gátlók, neuropeptidek

Ezek a peptidek gátolják az acetilkolin felszabadulását. A legszélsőségesebb ilyen anyag a nyílméreg és a botox. Kevésbé invazív (az az orvosi eljárás, melynek során a testbe vágás vagy szúrás által behatolnak, pl. ilyen az injekció is) verzióját bőrön való használatra fejlesztették ki, és a hipotézis az, hogy pihenteti az izmokat, melyek nem húzódnak annyira össze, és ezáltal csökkenhetnek a mimikai ráncok. 30%-kal képesek csökkenteni a mimikai ráncokat.

Sajnos arra nem tér ki a cikk, hogy ez pontosan milyen teszt volt, hány emberen végezték, és hogy vitték be a peptideket. Plusz a cikk végén még lesz szó róla, hogy akkor most tényleg hatnak a peptidek, vagy sem, remélem, eljutsz addig. 😉 A gyakorlatban ez az izombénító hatás nem szokott megvalósulni, ha kívülről kenegetjük. A botox azért hat, mert lebénítja az izmokat. De csak úgy tudja lebénítani az izmokat, ha injekcióval adják be. Szóval nem, nem azért adják be injekcióval a plasztikai sebészek, mert mindenáron szúrni akarnak, hanem azért, mert csak így van tényleges hatása. Ha kívülről kenegeted a botoxot, nem fog hatni. Ha léteznének a botox-hatású készítmények, akkor csődbe menne a jelenleg is virágzó botox-biznisz. Ne pazarold a pénzedet botox hatású termékekre. Itt írtam róluk bővebben is.

Jelző peptidek, kollagén-booster

Ezek a peptidek stimulálják a fibroblasztokat, hogy több kollagént, elasztint és más fehérjéket termeljenek. (Fibroblaszt: A kötőszövetben látható csillag- vagy orsóalakú, cytoplasma nyúlványokkal bíró sejt. Feladata a kollagénrostok képzése.) Ha stimuláljuk ezeket az állványzatként, tartószerkezetként funkcionáló fehérjéket, a bőr feszesebb és teltebb lesz. A GHK, az egyik elsőként felfedezett peptid is ilyen jelző peptid volt. Emberi plazmából izolálták az 1970-es évek elején. Sebgyógyulási tulajdonságait pedig a 80-as években fedezték fel, szóval eléggé új technológiának számít még mindig.

Szállító peptidek

Ezek a peptidek olyan nyomelemeket szállítanak, mint a réz és a magnézium, amelyek segítik a sebgyógyulási és enzimatikus folyamatokat. Kimutatták, hogy ezek a nyomelemek javítják a pro-kollagén szintézisét,  a bőr rugalmasságát, és a bőr általános megjelenését. Pl. a réz-komplex (lanin gél), ami amonisav glicinből, hisztaminból és lizinből áll, használják diabéteszes fekélyeknél. Ezt a fajta peptidet felszívódó peptidnek és membrán transzdukciós peptidnek is nevezik.

Enzim inhibitor peptidek, melyek a lebomlást csökkentik

Ezek a peptidek, mint a nevük is mutatja, összezavarják az enzim reakciókat. Ez azért fontos, mert egyes enzimek (például MMP vagy mátrix fémproteáz) lebontják szerkezeti fehérjéket, mint a kollagén. Ezért enzimek gátlásával ezek a peptidek képesek megőrizni a természetes kollagént és a bőr fiatal(abb)nak fog tűnni. Szójaproteinek működnek így. A The Beauty Brainsesekben fel is merült a gyanú, hogy ez a mechanizmus hasonló ahhoz, ahogy a hormon károsítók működik.

Mennyi ideig kell használni a peptideket?

A válasz: a hosszú ideig. Ellentétben olyan valamivel, pl. az AHA vagy a retinol, amely elkezd dolgozni azonnal. (Ezek és a C-vitamin tud ténylegesen ránctalanítani, azáltal, hogy serkenti a kollagéntermelést.) Sajnos a peptideknek hosszú idő kell, hogy kifejtsék a hatásukat, hetek, vagy akár hónapok, hogy tényleg lásd is az előnyét. Szóval min. egy, de inkább több dobozzal el kell kenni magadra, hogy megtudd, használ-e valamit, vagy sem.

Természetben előforduló vs szintetikus peptidek

Olyan jól hangzik az, amit elvileg tudnak a peptidek, ugye? Csak néhány természetes peptiet kell a bőrödre kenni, és máris fiatalabbnak nézel ki. De sajnos van egy csapda a dologban. A peptidek nem mindig stabilak vizes oldatokban, (a hidratálókrémek, szérumok 10-ből 9x, ilyenek, van bennük víz, ált. az INCI első helyén) és mert aminosav-funkcionalitással is bírnak. sajnos nem egykönnyen hatolnak be a bőrbe. (Ugye-ugye, miért is injekciózzák be a bőr alá a botoxot?) És ha mégis behatol a bőrbe, az enzimek lebonthatják őket.

A probléma megoldása érdekében a tudósok rájöttek, hogy egy „zsíros” szénhidrogén lánc ot csatolnak a peptidhez, az stabilizálni tudja, és segíti a bőrbe való felszívódást. Ez az apoláris szénlánc lehetővé teszi a peptid jobb felszívódását, akár 5x. A leghatékonyabb peptideket így módosították.

Mely peptidek működnek valóban?

Tekintettel arra, hogy több tucat különböző peptid létezik, és hogy olyan sok különböző módon lehet őket nevezni, el lehet képzelni, hogy milyen nehéz a nyomára pontos információkat arról, hogyan melyik hogyan működik. Ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy még várnod kell arra, hogy megtudjuk, mely peptidek működnek valóban. A The Beauty Brains még mindig kutat, és tervezi, hogy hamarosan összeraknak egy anyagot róla! Szóval figyeljétek őket Ti is! 🙂

Ami a cikkből kimaradt, hogy a peptideket hogyan is nevezik el. Elszántaknak ajánlom, ahhoz már nem kell sok angoltudás sem. Viszont ezt már nem volt kedvem és erőm lefordítani, mert annyira nem találtam hasznosnak. De itt megtaláljátok!

További szép bőrt,
MsTindigo

Mit gondoltok a peptidekről? Ti használtatok már peptid-tartalmú termékeket?