Barion Pixel

Vajon miért van az, hogy a nők képesek egy vasat is kiadni azért, hogy belefeküdjenek egy ráncosító koporsóba? 

Még a viszonylag kevés pénzből élő nők is akár több ezer forintokat hagynak ott a drogériákba mindenféle csodakencére és ránctalanító cuccra, a gazdagabb nők meg százezreket az esztétikai bőrgyógyászati centrumokban botoxra, frakcionált lézerre és injekciókra azért, hogy szép legyen a bőrük.
Mégis vannak ezen nők között olyanok, akik saját maguk teszik tönkre a bőrüket a napozással, és a szolizással.


A szolárium bőrre gyakorolt hatása

A bőrgyógyászok egyetértenek abban, hogy 80-90%-ban a nap felelős a bőröregedésért. A szolikban pedig ezt koncentráltan megkapod.
Dr. Leslie Baumann ezt írja: “A napsugárzásnak nem csupán rákkeltő hatása van, hanem ráncosító is. A napsugárzás gyökeresen megváltoztatja a sejtjeit, és a bennük lévő DNS-t. Ezenkívül felszabadítja a gyököket, gyengítve ezzel a bőrben lévő kollagént és elasztint – azt, amit egyesek dollártízezrekért injekcióztatnak magukba vissza több-kevesebb sikerrel.”
Körülbelül 3x akkora DNS károsodást szenvedünk el a szoláriumban lévő UV sugárzástól, mint a napon. Egyébként ez elég logikus is, hiszen a szoláriumban csupán percek szükségesek a barnuláshoz.
Hozzátenném, hogy a barnulás tulajdonképpen annak a jele, hogy a bőröd károsodott. Nem a jó egészség jele a napbarnított bőr.

PicMonkey Collage

Melanóma

Kutatások kimutatták, hogy 87%-kal több esélye van a melanómára (bőrrákra) azoknak, akik 35 éves koruk előtt szoláriumoztak. Minél fiatalabban kezdtél szolizni, erre annál több esélyed van. 18 éves kor előtti szoláriumozás, és túlzásba vitt napozás különösen megemeli egy későbbi melanóma kockázatát.
Kinek ajánlott a szolárium?
Senkinek. Fehér,nem pigmentált bőrűeknek nem ajánlott a szolárium sem, mert könnyen megpirulhatnak, tehát súlyosan károsodik a bőrük. Pigmentált bőrűeknek pedig épp azért nem ajánlott, mert sok a pigmentjük, így nem csak könnyen barnulnak, hanem különféle hiperpigmentációs zavarokhoz is vezet a szolárium, és persze a nap is.
Emellett nagyon-nagyon öregíti a bőrt. Főleg 40 körüli nőkön látom, hogy nem csak az arcuk ráncos, hanem a dekoltázsuk aszott.

A nép jó tanácsa

A fentiek ellenére ohhhh, hányszor hallottam már, hogy:

  • „Egy kis nap nem fog megártani, olyan sápadt vagy.”
  • „Egy kis barnaság megvédene, hogy leégj.”
  • „Mindenki jobban néz ki barnán.”
  • „Te most komolyan ingben és kalapban leszel a strandon?”
  • „Neked hogy ilyen fehér az arcod nyár végén is? – Fényvédőt használok reggelente.  – „Fényvédőt??? Hogy ne legyél barna? De miért???”

Szóval ha nem akarsz idő előtt ráncos lenni, akkor hagyj fel a szolizással, a napozással, és ápold szépen a bőröd. Meg fogja hálálni a törődést. Nem feltétlenül, most huszonévesen van ennek a böjtje, hanem majd 40-50 fele jön.
Azt is lehet, hogy most a homokba dugod a fejedet, de majd emlékezz rá, mikor 5-10 évvel idősebbnek néznek, hogy én mondtam, hogy ne szolizz…

Fogadd végre el magadat!

A szép bőr nem egyenlő a barna bőrrel. A tényleg szép bőr ápolt, nincsenek rajta foltok, mitesszerek, pattanások, puha, selymes. Nem bőrszín függő. Nagyon szép lehet egy indiai lány, nagyon szép lehet egy néger lány, és nagyon szép lehet egy skandináv típusú hófehér lány is. Csak a Te fejedben van az a téveszme, hogy a barna bőr lehet csak a szép bőr, és a sápadtság a ciki. Mióta lassacskán helyrejön a bőröm, rájöttem, hogy nagyon szép fehér bőröm van, igazi porcelánbőr. Nagyon sokan megdicsérik, hogy milyen szép a bőröm. Lehet, hogy azért, mert én is belül elfogadtam, és azt gondolom, hogy szép? 😉 Úgy érzem, a fehér bőr nagyon elegáns, és arisztokratikus, csak tudni kell viselni. 😉 Gondold Te is ezt, és próbáld ki, mi történik. 😉 Sőt, továbbmegyek! Fogadd el magad! Légy egyéniség! Miért kellene, hogy mind ugyanúgy nézzünk ki? Miért kéne, hogy mindannyian vékonyak (soványak) legyünk, hosszú, festett hajjal, szilikon mellekkel és egész évben barnára pirított bőrrel? Miért ne lehetnénk olyanok, amilyenek vagyunk? Miért ne lehetnénk alacsonyak, magasak, kismellűek, nagymellűek, husik, soványak, fokhagyma vagy épp kerek fenekűek? És persze miért ne lehetne fehér a bőrünk?
Végezetül pedig két fotó. Az egyiken jómagam a barátnőimmel, ahol mindannyian hófehér bőrt viselünk, a másikon pedig Dita Von Teese, a világ egyik legszexibb nője, aki szintén híres hófehér bőréről.

feher-bor

dita-von-teese

Forrás:

http://www.futurederm.com/2010/07/23/how-the-environment-impacts-your-skin/
http://www.futurederm.com/2009/06/15/should-parental-permission-be-needed-for-tanning-beds-let-me-know-your-thoughts/
http://www.betterhealth.vic.gov.au/bhcv2/bhcarticles.nsf/pages/Solariums