Barion Pixel

Mostanában a natúrgyártók nagyon-nagyon felkapták a szappant, miközben ódákat zengenek arról, hogy mennyivel természetesebb és jobb választás, mint egy gyilkos SLES tartalmú tusfürdő.
Én is sokszor kapok tőletek olyan kérdést, hogy milyen szappannal fürödjetek, és elég röviden annyit szoktam mondani, hogy semmilyennel. Itt az ideje, hogy ezt kifejtsem. 🙂

A szappan története

A szappan az egyik legősibb ipari termék, találtak agyagtáblára írt szappanreceptet az ősi Babilonból. Az egyik történet úgy tartja, hogy az ókori Rómában fejlesztették igazán ki, és a nevét végül az egyik itáliai városról, Savonáról kapta. Szóval elég régi dolog, az tuti. A kérdés inkább az, hogy érdemes-e visszanyúlni ilyen messzire, vagy jobban járunk, ha haladunk a korral?


Mi is az a szappan?

Kémiailag a szappan nem más, mint a zsírsavak sója. Ilyen zsírsavak bármilyen zsírból származhatnak, régen marhafaggyúból volt, de Magyarországon állítólag ükanyáink disznózsírból is főztek szappant. Én próbáltam már házi disznózsír szappant, disznózsír szaga volt, hiába volt benne illó. Ez nem igazán jött be az orromnak, bár a bőröm ugyanúgy reagált rá, mint bármely más növényi szappanra. Mivel nem is hangzik túl jól egy állati zsírral mosakodni, így a gyártók átálltak inkább növényi zsírokra, olajokra. A növényi szappanoknak krémesebb a habjuk, és nincs zsírszaguk, de kb. ennyi a különbség. Minden szappan ugyanúgy tisztít.

Kémiai értelemben és hatásmechanizmusukban tulajdonképpen minden szappan ugyanolyan, csak a színük és az illatuk más. Mind ugyanazt tudja. Persze van, amelyik kicsit jobban szárít, van, amelyik kicsit kevésbé, de abban biztos lehetsz, hogy semennyire nem éri meg drága szappant venni, nyugodtan megveheted a legolcsóbbat is akár. A prémium szappanoknál a marketingért fizetsz leginkább, pl. fizeted a hirdetéseket, a szép a csomagolást, a különleges az illatot, vagy épp azt, hogy nagybetűkkel rajta van az „illatmentes” felirat. (Életem legrosszabb szappanja egyben a legdrágább is volt, a Mannaszappan, itt az ár tényleg semmit nem jelent.)

Hogyan készül a szappan?

A növényi szappanoknál tűnik úgy, hogy csupa-csupa természetes összetevőből áll. Pl. olivaolaj, és kész, nincs is benne más. De tényleg nincs? Dehogy nincs… NaOH, más nevén nátronlúg, lúgkő vagyis marólúg is felhasználásra kerül a készítése során. Persze ez már nincs benne a reklámban. De ez kell ahhoz, hogy átalakuljon az olaj szappanná, így lesz az olivaolajból, INCI-ben (összetevő listában) Olea Europaea Fruit Oil-ból Sodium Olivate, aminek a leírása a Krémmánián immár elszappanosított olivaolaj, és az is. Nem, az olivaolaj és az elszappanosított olivaolaj totál más hatással bír. Viszont így az INCI-be nem fog belekerülni az NaOH, csupán annyi, hogy Sodium Olivate, kókuszolaj esetén Sodium Cocoate, pálmaolaj esetén Sodium Palmate stb, tehát mindig Sodium (magyarul nátrium) áll az elején. Persze bevallom, a készítését eléggé leegyszerűsítettem, de rengeteg cikk van részletesen a szappankészítésről, ahol leírják ezt a folyamatot, és nem szeretnék egy oldalt csak erről írni. 🙂

Régen hamulúgból is készítettek szappant, ebben KOH van. Most már minden natúr szappanos is a vegyész boltban szerzi be a marólúgot. (Na nem mintha a természetes hamulúg kímélőbb lenne, mindegyik lúg.) Egyébként szappant főzni veszélyes is emiatt, nagyon-nagy körültekintést igényel, gumikesztyűt, védőszemüveget kell közben viselni, mert ha rád fröccsen a marólúg, az komoly sérülést okoz.

Mivel a szappant így készítik, elkerülhetetlenül tartalmaz majd némi maradék lúgot, leginkább a natrium valamelyik formája. A natrium rendkívül rossz hatással van a bőrre, konkrétan a stratum corneumra, magyarul a szarurétegre, ami a bőr legfelső rétege. Ismételt használat esetén a szappannak szárító hatása van, mivel a nátrium megzavarja a bőrnek azt a képességét, hogy a bent tartsa a vizet. (Meg ugye a szappan nagyszerű zsíroldó is, így a bőröd által termelt faggyút remekül leoldja.)

Persze a legtöbb embernek azért elég erős a bőre ahhoz, hogy kibírja ezt a gyötrést akár egy  egész életen át is, de ha érzékeny a bőröd, akkor bajban leszel.

Még az gondolkozásra késztet, hogy a szappan lúgos, pH 8-10 körül van, miközben a bőrünk pH-ja savas, 5-5,5 pH. Persze visszaáll majd újra savasra a pH, de én ideiglenes lúgosításnak sem vagyok híve.

Akkor milyen szappant válassz?

A cikk egy részét innen fordítottam, kémiai vegyész írta, aki esetleg Angliából olvas, itt talál néhány termékajánlót, de ezeket nem lehet nálunk sehol sem megvenni.

Magyarországon kapható szappanok közül én egyetlen egyről tudok, aminek az lúgtartalma egy ezrelék, így kímélőbb. Ez a szír szappan. Hátránya, hogy szerintem nagyon büdös, amolyan ázott lószaga van, de lehet, hogy ez csak az én agyszüleményem. 😀 Én nagy lovas voltam 13-14 évesen, és imádtam az ázott lovam szagát, de anyukám mindig azonnal a fürdőbe küldött, amikor megérezte rajtam. 😀 Így felnőttként már kevésbé tetszik nekem is. 🙂 De nekem mindig ez jut az eszembe, így hát nem használom.

Mit használj szappan helyett?

A cikk írója, az egyik kedvenc kémiai vegyészem, Colins azt javasolja, hogy testápolóval, lotionnel tisztálkodjunk, ahogy az arcot is le lehet mosni arclemosó tejjel. (A testápoló és az arclemosó tej INCI-je meglepően hasonló, mindegyik emulziós krém, és egy testápolóval is lehetne tisztítani elviekben, mivel tartalmaz zsíros részt.) Vattára kell tenni, áttörölni vele a felületet, és vízzel leöblíteni. Mindenképp kerülendőnek tartja az INCI-ben a sodium stearate és sodium hydroxide-ot, ezek szintén nátrium-származékok. (Szerintem az egész testet vattával áttörölni agyrém, de akinek ekcémás a bőre, annak jó ötlet megpróbálni.) A gyógyszertári mosdókenőcs is épp ilyen amúgy, egy vizes krém, amit kifejezetten mosakodásra ajánlanak. (Ez ugye kőolaj alapú, de hogy most ez jó vagy sem, már nem fér bele ebbe a cikkbe.)

Másik ötlete Colinsnak, hogy használjunk valamilyen könnyű olajat, pl. szőlőmag vagy finomított kókuszolajat. (Szőlőmagolajból is csak finomítottat javaslok, mert a finomítatlannak konkrétan borszaga van.) Használata ugyanúgy történhet, mint egy testápolónak, fel a bőrre, áttöröl, majd lemos, vagy fel a bőrre, és ledörgöli óvatosan róla az olajat. Vízzel ugye nem lehet lemosni az olajat, ehhez kell valami zsíroldó, pl. szappan. 😀 (Amúgy milyen vicces, nem, hogy az olajat szappannal, vagyis elszappanosított olajjal lehet lemosni?) Az olaj ápolja a bőrt, és nem szárítja ki, miközben megbízhatóan szedi le róla a szennyeződést. Kisbabáknál a nyugati babaápolási módszerekkel értek egyet, ahol nem használnak babatusfürdőket, heti egyszer fürdetnek, és mandulaolajjal tisztítják a babákat. Erről itt egy szupi cikk, kisbabásoknak kötelező.

Felnőtteknek persze nem baj, ha napi egyszer is éri víz őket, mivel már izzadnak, a többit nem is részletezem, de olajos lemosás is rendkívül hatékonyan tisztít. Sőt, agymenés, de a rómaiak is olívaolajjal fürödtek, mielőtt elkezdték volna a szappan használatát. Olívaolajos vízben áztatták magukat, és ezt az olajos réteget egy késsel húzták le a bőrükről a fürdő végeztével. Az olaj késsel történő leszedését nem ajánlom házi használatra, kivétel biztos kezű borbélyoknak. 😀 De az olajos lemosás jó. Sőt, lehet kapni olajos lemosókat, van a Baleának, az Isananak, az Eucerinnek, de szerintem ennyi erővel nyugodtan fürödhetsz sima olíva- vagy kókuszolajjal is, legalább nincs bennük semmi fölösleges. Száraz, ekcémás bőrre nagyon jó megoldás lehet, csak azt kell kitapasztalnod, hogy melyik a legjobb olaj Neked.

Szabad-e olajat használni zsíros bőrön?

Igen, nyugodtan. Én speciel utálom, ha a zsíros bőrömre olajos cucc kerül, ettől függetlenül még ez egyáltalán nem rossz. Azt tudjátok, hogy szappanos arcmosást és erőteljes habzóanyagú arcmosást én sem szoktam javasolni, még a zsíros bőrűeknek sem. Azért nem, mert ha teljesen leoldod a zsírt az arcbőrödről, akkor jó esély van arra, hogy még jobban elkezdi termelni a faggyút. Az olajos lemosás során a nehéz faggyúréteg helyére kerül egy könnyed olajréteg, (legjobb lehet a jojobaolaj,) így a megbolondíthatod a faggyúmirigyeidet, akik azt hiszik már el is végezték a melót, és nem termelnek több zsírt.

Mi a helyzet a tusfürdőkkel?

Szerintem még mindig jobb választás, mint egy szappan, bár feltétlenül jobban fogja szárítani a bőrt, mint az olajos lemosás. Vannak kíméletesebb és kissé agresszívabb habzóanyagok, nyilván kíméletesebbet érdemes keresni. De a tusfürdők egy külön cikk lesz már. 🙂 Addig is, amiket én ajánlok, azokat itt találod>>

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot! 🙂 :) Ha még nem csatlakoztál FB szépségbirodalmamhoz, itt megteheted! :)Kövess a bloglovinon is, most már tudod, mi az. 🙂 Kattints a gombra! :) Follow on Bloglovin

Ölelés és csóközön, MsTindigo, a gyönyörű bőr szakértője

Ti használtok szappant? Mivel fürdötök? És mivel mostok kezet, arcot?

UPDATE: a kritikák miatt a cikk folytatását itt találod, kérlek, olvasd el azt is>>